Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Megdöbbentő vallomást tett Kulka János

Infostart
2020. január 24. 11:12
A sztrókja után már csak 10-20 százaléka régi önmagának, fél az emberek közé menni, és nem tud felolvasni a színész.

Egyetlen szerepálma sincs már Kulka Jánosnak, aki egyáltalán nem vágyik vissza a nagy színházak színpadára, sőt, a Best magazinnak elárulta: színházba sem jár már, mert unja, s egyedül a Trojka társulatban vállal apró szerepeket – idézi az interjút a Blikk. A 2016-ban sztrókot kapó színész elárulta, hogy jelenleg mindössze alig 10, vagy maximum 20 százaléka a „régi Kulkának”.

A színész arról is beszélt, hogy nagyon sok mindent elfelejtett már, például régebben imádott főzni, de most a csirkepörköltön kívül egyetlen receptre sem emlékszik már. Piacra, illetve emberek közé menni pedig már egyáltalán nem szeret.

"Látom magam kívülről. Bicegek, hülye vagyok. És zavar"

– tette hozzá Kulka, aki mára a festést is megunta, pedig ahogy ő látja: azzal jobban ki tudta fejezni magát, mint a beszéddel.

A színész afáziával, azaz beszédzavarral küzd a sztrókja óta, amely a munkában is megakadályozza. Ezért sem vállal már szinkronizálást, mert a felolvasással gyűlik meg igazán a baja.

"Olvasok, belül tudom, értem. Aztán kimondom, kibetűzöm, és akkor már nem értem. Mindenre emlékszem belülről, tökéletes. Kimondom, és nem értem, idegen. Hogy lehet ez?" – teszi fel a kérdést. Filmforgatást vállal még, de a Szomszédokban már nem tér vissza. Arra a kérdésre, hogy élhet-e még ugyanúgy, mint korábban, azt mondta: „Inkább csak remélem.”