Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Mentő vitte el a zaklatással vádolt színészt

Infostart
2019. december 18. 10:50
Rosszul lett a múlt hétvégén az otthonában Mihályi Győző, akit egy korábbi színházi ügyelő szexuális zaklatással vádolt meg.

A Blikk értesülései szerint a színészt annyira megviselték az elmúlt hetek eseményei, hogy ennek már az egészsége is kárát látta. Pénteken kénytelen voltak riasztani a mentőket, mert egekbe szökött a vérnyomása. Úgy tűnt, a vasárnapi fellépését is le kell mondania, mert kórházba kerülhet, ha nem hatnak a gyógyszerek.

"Valóban rosszul lettem, mentőt kellett hívni, de a vizsgálat lezártáig nem kívánok nyilatkozni" – közölte a színész, akinek stabilizálták az állapotát, így vasárnap a Kék róka című darabban már színpadra lépett. Vérnyomásproblémája ellenére úgy csinálta végig az előadást, hogy a közönség semmit sem vett észre korábbi rosszullétéből.

Még folyik a vizsgálat, amit mindössze folyosói pletykák alapján indított el a Fővárosi Önkormányzat. Az ügy pikantériája, hogy az állítólagos három évvel korábbi esetet nem az ügyben megemlített sértett fél, hanem a színház egykori ügyelője jelentette önszorgalomból.

Mihályi Győző állítja, nincs miért bocsánatot kérnie, semmilyen erkölcstelenséget nem követett el, amiért szégyenkeznie kellene, becsületsértésnek és rágalomnak tartja a vádakat.