Nyitókép: MTI/Marjai János

Már szerkesztés alatt állt a legújabb Térey-verseskötet

Infostart / InfoRádió - Seres Gerda
2019. június 3. 18:50
Sárközy Bence kiadóvezető a hajnalban elhunyt író-költőre emlékezve az InfoRádióban elmondta, Térey János jelentős életművet alkotott, van és kell is mit olvasni, nélküle nincs kortárs irodalom. Szerda este 8 órától a Petőfi Irodalmi Múzeumba várják az emlékezőket.

Sárközy Bence, a Libri kiadó vezetője éppen 8 évvel fiatalabb a hajnalban elhunyt író-költőnél, Térey Jánosnál, és még gimnazista lehetett, amikor Térey Szétszóratás című versesköte kapcsán volt vele egy interjú, és ott látszott a 21-22 éves költő ugyanolyan határozottsága, mint most néhány nappal ezelőtt annak kapcsán, hogy mit gondol az irodalomról.

"Ez volt benne a legerősebb: nagyon tudta, hogy mit csinál, és ez látszott a poétikáján. Nagyon szigorú volt magához.

Azokat az elképzeléseket, amikkel megújította a kortárs magyar költészetet, végigvitte mindenen keresztül. Az én generációmnak nem hiszem, hogy volt nála nagyobb hatású alakja" - fogalmazott megemlékezésképp Sárközy Bence.

Mint elmondta, a Librinél és a Jelenkornál összesen nyolc könyve jelent meg Térey Jánosnak, a kilencedik kötet pedig éppen szerkesztés alatt állt, amikor Térey meghalt.

"Új versek, és meg vagyunk rendülve. Nem lehet mit mondani" - tette hozzá.

Őszi hadjárat címen megjelent nemrég válogatáskötete is, amit nagyon szigorúan szerkesztett maga a szerző, aki Sárközy szerint a legkeményebb kritikusa volt önmagának.

"Nehézkes, hogy egy költő népszerűvé váljon, de kevés olyan író van, aki ennyire a ma problémáival foglalkozott, politikával, felső tízezerrel, a kortárs budapesti építészettel. Olyan összetett figura volt, akinek óriási életműve maradt fent: van és kell is mit olvasni. A hatása alól senki nem fog tudni kibújni, nélküle nincs kortárs magyar irodalom" - fűzte hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Térey János halálára - Sárközy Bence
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást