Mesebeli történet – ruhatárosból lett szopránénekesnő egyetlen este alatt

InfoRádió
2017. augusztus 16. 13:36
Egy 23 éves ruhatáros lány ugrott be a beteg énekesnő helyére a világhírű Wigmore Hallban, és óriási sikert aratott.

Milly Forrest álma az volt, hogy operaénekesnő legyen, ám eddig csupán ruhatárosként dolgozhatott az angliai Wigmore Hallban. Mígnem az esti előadás szopránénekesnője meg nem betegedett, és a fiatal tehetség az utolsó pillanatban be nem ugrott a helyére.

A fiatal nő teljesítménye a kritikusokat és a közönséget is lenyűgözte, miután pedig kitudódott, hogy az utolsó pillanatban vállalkozott a szerepre, még nagyobb sikert aratott. Az egyik országos újság kritikusa lélegzetelállítónak nevezte az előadását, a hangját pedig mennyeinek - idézte a brit The Telegraph. 

A ruhatári dolgozó mindig is a világot jelentő deszkák után ábrándozott, amikor pedig megkapta a lehetőséget, a legnagyobb problémát az jelentette számára, hogy megbirkózzon a lámpalázzal – nem is annyira a közönség miatt, hanem inkább azért, mert olyan emberekkel állt színpadra, akikre példaképként tekintett.

A lány a fellépés után külön megköszönte a lehetőséget John Gilhooly rendezőnek, aki szerinte „kockázatos döntést” hozott azzal, hogy rá osztotta a szerepet, mivel a Wigmore Hallban rengeteg tehetséges énekesnő dolgozik, de nagyon hálás a lehetőségért.