Von der Leyen bírálta, hogy a jelenlegi tárgyalási keret – az ír soros elnökség javaslata – a költségvetési rugalmasság mintegy 50 százalékos csökkentését irányozza elő a mostani szinthez képest.
„Ez a javaslat egyfajta kényszerzubbonyba zárna bennünket, mert a költségvetés 99,5 százalékát már most rögzítenénk lényegében a következő tíz évre” – fogalmazott.
A versenyképességről szólva Von der Leyen kiemelte, hogy az európai háztartások és vállalatok súlyos árat fizetnek a kontinensen kívüli konfliktusokért. Közlése szerint a közel-keleti háború kezdete óta 106 milliárd euróval emelkedett az importált fosszilis energiahordozók költsége, mert a földgáz ára február vége óta mintegy 140 százalékkal nőtt, a dízelé pedig megduplázódott.
Elmondta, hogy a rövid távú intézkedések részeként a következő négy hónapban a Nemzetközi Energiaügynökség koordinálásával 100 millió hordó kőolajat és dízelt szabadítanak fel a tartalékokból. Emellett meghosszabbítják és kibővítik az ideiglenes állami támogatási keretet, egy évvel elhalasztják a metánrendelet végrehajtását, valamint intézkedéseket készítenek elő az európai finomítói kapacitások bővítésére és a közös energiabeszerzés erősítésére.
Hosszabb távon az importált fosszilis energiahordozóktól való függőség csökkentését, a megújuló és a nukleáris energia térnyerését, valamint az elektromos hálózatok fejlesztését nevezte kulcsfontosságúnak.
Az EU és Kína kereskedelmi kapcsolatairól szólva a bizottsági elnök fenntarthatatlannak nevezte a kereskedelmi egyensúlytalanságokat. Közölte, hogy 2025-ben az unió Kínával szembeni kereskedelmi hiánya napi egymilliárd eurót tett ki, és az idén további romlás várható.
Hangsúlyozta, hogy a párbeszéd eredményeként Peking elfogadta az EU hibrid járművekre vonatkozó védintézkedéseit. Emlékeztetett arra, hogy az unió korábban kiegyenlítő vámokat vezetett be a támogatott kínai elektromos autókra, ezt követően azonban jelentősen megugrott a kínai járművek európai értékesítése. Közölte, hogy az EU a meglévő kereskedelemvédelmi eszközök alkalmazása mellett új mechanizmust is kidolgoz, amely lehetővé teszi a gyors fellépést az egységes piacon kialakuló súlyos egyensúlytalanságok esetén.
Bejelentette, hogy decemberben új kezdeményezést mutatnak be, amely a vállalatok beszállítói függőségének csökkentését szolgálja. Emellett olyan új mechanizmusokat is kidolgoznak, amelyek lehetővé teszik a gyors uniós fellépést a tagállamokat érő gazdasági kényszerintézkedésekkel szemben, szükség esetén az egységes piachoz való hozzáférés korlátozásával.
A bizottsági elnök hangsúlyozta, hogy
a tagállami vezetők között széles körű egyetértés mutatkozott a Kínával fennálló kereskedelmi kapcsolatok kiegyensúlyozásának szükségességéről.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Von der Leyen közölte, hogy az EU felgyorsítja Ukrajna védelmi támogatását. Az országot támogató hitelprogram védelmi keretéből eddig közel 16 milliárd eurót folyósítottak, az év végéig pedig további 17 milliárd eurót bocsáthatnak rendelkezésre, amennyiben Kijev végrehajtja a szükséges reformokat.
Hangsúlyozta, hogy jelenleg az Európai Unió és tagállamai biztosítják az Ukrajnának nyújtott külső támogatások 80 százalékát. Figyelmeztetett arra, hogy a háború elhúzódásával az ország finanszírozási igényei tovább növekednek, ezért más nemzetközi partnerek fokozottabb szerepvállalására is szükség van.
Mint mondta Ukrajna 2027-ben további 70 milliárd eurós finanszírozási hiánnyal néz szembe. Hangsúlyozta, hogy a 2026-os finanszírozási hiányt sikerült fedezni, a 2027-re várható 70 milliárd eurós hiányra azonban még megoldást kell találni.
A migrációval kapcsolatban a bizottság elnöke közölte:
vészhelyzeti reagálási mechanizmust javasol az unió külső határain kialakuló migrációs válsághelyzetek kezelésére.
Kiemelte, hogy az utóbbi években állami és nem állami szereplők szándékosan idéztek elő hirtelen, tömeges migrációs mozgásokat azzal a céllal, hogy túlterheljék a hatóságokat és megosszák Európát. Az év vége előtt előterjesztendő új keretrendszer lehetővé tenné, hogy a tagállamok gyorsan reagáljanak az ilyen fenyegetésekre.
Costa: a költségvetésről folytatott tárgyalásokat az év végéig le kell zárni
Ukrajna támogatása továbbra is kiemelt prioritás Európa számára, hiszen Moszkva egyre intenzívebbé teszi támadásait a háborúban és a hibrid hadviselést szerte Európában – erről António Costa, az Európai Tanács elnöke beszélt pénteken pénteken Brüsszelben.
A kétnapos brüsszeli uniós csúcstalálkozót követően Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével közös sajtótájékoztatón Costa hangsúlyozta: az EU elkötelezettsége töretlen Ukrajna és népe iránt.
„Az ukrajnai béke érdekében tett minden őszinte lépés számít, és mi minden ilyen irányú törekvést támogatunk” – fogalmazott Costa, majd hozzátette: az EU béke iránti elkötelezettsége kéz a kézben jár azzal, hogy az unió fokozza az agresszorra nehezedő nyomást.
Közölte: mivel Ukrajnát az EU pénzügyileg támogatja, a tagállamok felkérték az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot Ukrajna 2027-re vonatkozó finanszírozási igényeinek kezelésére.
A csúcsértekezlet migrációval kapcsolatos vitájával kapcsolatban kijelentette: az EU menekültügyi és migrációs paktumon alapuló rendszere működik. Ezt bizonyítja, hogy az illegális határátlépések száma a legalacsonyabb szinten van 2021 óta.
„Ébernek kell maradnunk azonban, és meg kell erősítenünk a harcot a migráns- és embercsempészet ellen, valamint a migránshullámok eszközként való felhasználása ellen” – fogalmazott Costa, majd hozzátette: a közös európai megoldások közös európai eredményekhez vezetnek.
Az uniós versenyképességről folytatott megbeszélésekre utalva az Európai Tanács elnöke elmondta:
- a tagországok jelentős előrelépést tettek a bürokrácia csökkentésére,
- az egységes piac akadályainak felszámolására, valamint
- az európai magántőke és a megtakarítások becsatornázására az európai vállalatokhoz.
„Most az a feladatunk, hogy fenntartsuk ezt az ambíciót, és felgyorsítsuk a folyamatokat” – mondta Costa, majd bejelentette, hogy informális csúcstalálkozót hív össze jövő év februárjának elejére. Elmondta, hogy a rendkívüli kihelyezett ülésen a tagállami vezetők visszatérnek majd a védelem és a versenyképesség témaköreihez, hogy számba vegyék az elért eredményeket, és új lendületet adjanak a politikai folyamatoknak.
A versenyképesség egyik kulcseleme az energiaárak kérdése
– szögezte le. Mivel a jelenlegi magas és ingadozó energiaárak komoly terhet rónak a háztartásokra és a vállalkozásokra, a tagállami vezetők összehangolt európai válaszlépésekben állapodtak meg, amelyek rövid távú intézkedéseket irányoznak elő a válság hatásainak kezelésére. Megjegyezte: hosszabb távon a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése elengedhetetlen lesz Európa stratégiai autonómiájának és ellenállóképességének erősítéséhez.
Elmondta továbbá, hogy a tagállamok között egyetértés van az uniós kereskedelmi kapcsolatok diverzifikálását célzó stratégia megvalósításának felgyorsítására.
Kijelentette továbbá, hogy a következő hosszú távú költségvetésről folytatott tárgyalásokat az év végéig le kell zárni. A csúcstalálkozón elhangzott tagállami érvek azt mutatják, hogy a megállapodás érdekében a nemzeti hozzájárulásokat „ésszerű szinten kell tartanunk, miközben megőrizzük ambícióinkat és a közös prioritásaink megvalósításához szükséges eszközöket” – fogalmazott nyilatkozatában a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke.