A csütörtök éjszaka katasztrofális volt, hihetetlen gyorsasággal terjedt a tűz, a szél iránya folyamatosan változott; amikor az ember már azt hihette, biztonságban van, hirtelen megint észlelte a bajt – erről számolt be a horvátországi tüzek közelében a Horvátországban idegenvezetőként dolgozó Radnics Zsuzsa, akinek a házát Omisban 200 méterre megközelítették az ország történelme egyik legsúlyosabb erdőtüzének lángjai.
„Magyar honfitársaink autói égtek ki. Azt hiszem, hogy az emberek ezt nem vették komolyan, a tüzet látva nem indultak el távolabb” – mondta el.
A tűzoltók nem tudtak szerinte úrrá lenni a hatalmas lángokon, hatalmas krízishelyzet alakult ki.
„A turistáinkat ébresztettük az óvárosban, mikor láttuk, hogy a hegyen átjött a tűz a másik oldalra. Utána megint úgy tűnt, hogy rend lesz, akkor megint visszajöhettek a házba. Egész éjszaka senki sem aludt itt a városban. A parton Split irányába teljesen biztonságban volt a környék, arra nem terjedt a tűz. Reggel fél 6-kor jelentek meg a tűzoltó-helikopterek, utána aludtak ki a lángok. Füstölög a hely még itt-ott, de a tűzoltók teljesen kontroll alatt tartják a helyzetet, mérik a károkat” – folytatta.
A tűz miatt több településen nincs áram, mivel elégtek a villanyvezetékek, de ez a helyzet is gyorsan javul már.
Az út Omis felé péntek délelőtt még nem volt átjárható, mert azt a tűzoltók használták épp a helyzet kontrollálására, amit nehezít, hogy állandóan fúj a szél.
Radnics Zsuzsa bízik benne, hogy a nehezén már túl vannak; a krízisközpontok azért a térség több településén állnak, ételt, italt, ideiglenes szállást biztosítanak, a parkolás ingyenes, és sok olyan embert is kimentettek a szervek, akik a tengernek mentek csónakkal, gondolván, ott nagyobb biztonságban vannak.
Azok, akik nyaralni mentek a térségbe, csütörtökön nagy számban hanyatt-homlok menekültek, az idegenvezetőt is többen értesítették, hogy pakolnak és indulnak is, persze a déli irányba már nem lehetett elindulni, Split felé kellett valahogy eljutni.
Borak falu helyzetéről külön említést tett, ahol nagyon sok ház van, nagyon szűk az út és nagyon közel volt a tűzhöz, nem volt könnyű menekülni.
Pénteken már szállingóztak az emberek a strandra is, de „az Isten kezében vagyunk, lehet bármi” – jegyezte meg.
Rögzítette azt is:
- nehezen jutnak információkhoz az evakuálás miatt
- az SOS-számot hívogatva lehet információkhoz jutni.
„Nekünk is lépni kellett. Az életemet jobban féltem, mint a vagyonomat. Megfogtuk a minimum dolgokat, és eljöttünk. Az ember, amint meglátja a füstöt, el kell, hogy menjen minél távolabbra. Csodálkozom, hogy egyesek miért maradtak az utolsó pillanatig Omisban, amikor a tűzoltók minden irányból jönnek, és látszik, hogy pánik van” – részletezte.
Aki most tervez erre a környékre Horvátországba menni, annak azt javasolja, szombatig még várjon ki és tájékozódjon. Nem vállalná a felelősséget azért, hogy azt mondja, rendben van mindent, annyit lát, hogy a krízishelyzet megszűnt.
A Külügyminisztérium friss közlése:
A cikk Herczeg Zsolt interjúja alapján készült.