Nyitókép: MTI/EPA/Hugh Kinsella Cunningham

Minden idők leghalálosabb járványa lehet ez a mostani

Infostart / MTI
2026. augusztus 12. 21:32
A jelenleg a Kongói Demokratikus Köztársaságban tomboló ebolajárvány a legjobb úton van afelé, hogy ez legyen minden idők legtöbb halálesetét okozó ebolajárványa – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

„Mostani ütemével a járvány azzal fenyeget, hogy felülmúlja a 2014-2016-os nyugat-afrikai ebolajárványt” – mondta újságírók előtt Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz Genfben.

A 2014 és 2016 közötti járványban több mint 11 300 ezer ember halt meg a több mint 28 600 fertőzöttből.

A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén pusztító járványban, amelyet az eddig legyorsabban terjedőnek tekintenek, a WHO adatai szerint néhány hónap leforgása alatt több mint 4300 igazolt fertőzöttből több mint kétezren haltak meg. A járvány hivatalosan május 15-én tört ki, de az egészségügyi hatóságok szerint hónapokkal korábban, már februárban felüthette a fejét.

A mostani eltér a korábbi ebolajárványok többségétől, mivel a ritka Bundibugyo vírusvariáns okozza, amely ellen nincsen sem védőoltás, sem kezelés.

Szakértők szerint a járvány a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén eldugott településeken, Dél-Szudán, Uganda és Ruanda határai közelében, az állandó konfliktusok sújtotta övezetben sokkal gyorsabban terjed, mint a feltárására és a megállítására irányuló törekvések. Az újabb esetek és halálozások többnyire a közösségeken belül maradnak, nem értesülnek róla az egészségügyi dolgozók.