A politikus a belgrádi Prva Televízió műsorában egyúttal azt is jelezte, fontolóra vette, hogy lemond köztársasági elnöki tisztségéről, és a miniszterelnöki posztért indul.
Mint mondta,
- ha a parlamenti választásokat októberben tartják meg, az államfőválasztásra várhatóan december végén vagy 2027 januárjának elején kerülhet sor.
- Ha a parlamenti voksolás novemberben lesz, az elnökválasztást januárban, legkésőbb február elején rendezik meg.
Az előrehozott választásokat a hónapok óta tartó kormányellenes tiltakozások résztvevői, köztük a diákszervezetek követelik. A demonstrációk a 2024-es újvidéki vasútállomáson történt tragédia után kezdődtek, amelyben 16 ember vesztette életét. A tiltakozók szerint az épület előtetőjének leomlásához a korrupció és az intézmények nem megfelelő működése vezetett.
A diákmozgalom korábban bejelentette, hogy saját választási listát állít, azt azonban hivatalosan még nem mutatta be, mivel a választások időpontja továbbra sem ismert.
Aleksandar Vucic a vasárnapi interjúban azt mondta, a Szerb Haladó Párt listáján több fiatal jelölt szerepel majd, mint a diákokén. Hozzátette: maga is szerepelni fog a párt listáján, de számára nem fontos, hogy hányadik helyen.
Aleksandar Vucic közölte, politikai ellenfelei a gyűlöleten és a megosztottságon kívül nem kínálnak alternatívát. Ugyanakkor elismerte, hogy a hatalomnak meg kell hallania az elégedetlen polgárok kritikáját, mert - mint fogalmazott - részben igazuk van, és a kormányzatban vannak korrupt, arrogáns vagy nem megfelelően dolgozó tisztségviselők.
Az államfő úgy fogalmazott: semmitől sem fél, csak "Istentől, valamint a történelem és a nép ítéletétől". Kijelentette, hogy ha az ellenzék megnyeri a választást, elismeri majd az eredményt és gratulál a győztesnek, ugyanakkor bírálni fogja az új hatalmat. "Lehetséges, hogy elveszítjük a választást, de mi is azért átszámoljuk majd a szavazatokat. Amikor megnyerik a választást, gratulálni fogok nekik, de még aznap este azt mondom majd, hogy a lehető legrosszabb emberek kerültek hatalomra. Mindvégig a szemükbe fogok nevetni - akár előzetes letartóztatásból, börtönből vagy a sírból is, dacosan és büszkén" - fogalmazott a szerb köztársasági elnök.