Mohammad Akraminia katonai szóvivő azt mondta: az Egyesült Államok „nehéz és ingatag” helyzetbe került, és most valószínűleg „új stratégiát” keres.
„Az utóbbi két éjszaka az amerikaiak leállították a csapásokat. Mivel a mi stratégiánk alapvetően a viszonosságon alapul, mi is leállítottuk a saját műveleteinket” – fejtette ki a szóvivő.
Donald Trump amerikai elnök pénteken arra utasította az amerikai fegyveres erőket, hogy ne hajtsanak végre újabb légicsapásokat Irán ellen, megszakítva ezzel a közel két hete tartó, mindennapos támadássorozatot.
Eközben az amerikai sajtóban az jelent meg, hogy az amerikai hadsereg esetleg lőszerhiánnyal küzdhet csaknem öt hónapos háborúzás után. A The York Times című lap arról írt két bennfentes forrásra hivatkozva, hogy az amerikai kormány aggódik a Patriot légvédelmi rakéták és más, az öbölbeli országokat védő védelmi berendezések fogyatkozása miatt. A CNN televíziós csatorna pedig egy védelmi minisztériumi forrásra hivatkozva jelentette, hogy ezen aggályok miatt szüneteltetik épp az Irán elleni csapásokat.
A fenyegetés fenntartása mellett Donald Trump amerikai elnök pénteken arról is beszélt, hogy nem szakították meg a párbeszédet Iránnal.
„Most is folynak az egyeztetések (az iráni vezetéssel). Úgy vélem, ezek nyilvánvaló okokból egyre komolyabbá válnak, ahogy telnek a napok” – mondta Trump a Fehér Házban újságíróknak.