Dolgozói véleménynyilvánító szavazást szervez az ELTE a hozzá tartozó kutatóközpontok jövőjéről, erről Darázs Lénárd rektor tájékoztatta levélben az érintett munkatársakat, írja a 24.hu. A szavazás előzménye, hogy több kutatóközpont – köztük a Humán Tudományok Kutatóközpontja és a Nyelvtudományi Kutatóközpont – nemrég nyíltan jelezte: szeretnének visszakerülni a Magyar Tudományos Akadémiához. Az MTA erre reagálva azt közölte, nyitott a korábban leválasztott kutatóhálózat visszafogadására.
A rektor szerint az ELTE nem kezdeményezi a kutatóközpontok kiválását, ugyanakkor biztosítani kívánja ennek lehetőségét, ha teljesül három feltétel: az MTA vagy az új kutatóhálózat hivatalosan kezdeményezi az átvételt, a kutatóközpontok dolgozói támogatják a kiválást, illetve az állam is jóváhagyja az átalakítást.
A lap cikke szerint a szavazás megszervezése több kutató szerint aggályos, belső forrásokra hivatkozva arról írnak, hogy a döntés teljesen váratlanul érte a kutatóközpontokat, és a főigazgatókkal sem egyeztettek előzetesen.