Hűtőszekrénnyel a hátán teljesítette a londoni maratont a hétvégén egy 30 éves brit férfi. Ezt azért tette, hogy felhívja a figyelmet egy ritka genetikai betegségre, amely miatt az orvosok szerint rövidesen demencia alakulhat ki nála – írta meg a 24.hu.
Jordan Adams a LADbible szerint azért döntött úgy, hogy nekivág a kihívásnak, hogy a frontotemporális demencia nevű súlyos betegségre felhívja a figyelmet, amelyben a hollywoodi sztár, Bruce Willis is szenved. Mint a cikkben írják, ezen súlyos betegség miatt veszítette el ugyanis édesanyját. Családjában mások is voltak, akiknél demencia alakult ki. Édesanyjánál viszonylag fiatalon jelentkeztek az első tünetek, amelyek az évek során egyre súlyosabbá váltak, végül pedig teljesen megváltoztatták személyiségét és mindennapi életét.
Hozzáteszik, hogy a történetet személyesebbé teszi, hogy Adamsnél és testvérénél, Ciannál is kimutatták a genetikai vizsgálatok, hogy nagy valószínűséggel mindketten örökölték a betegséget okozó hibás géneket. Az orvosok szerint emiatt a következő 10 évben a testvérpár mindkét tagjánál megjelenhetnek a frontotemporális demencia első tünetei.
Jordan a londoni maraton előtt hozzátette: édesanyja halála és a saját diagnózisa után ő maga is mentális egészségi problémákkal küzdött. Depressziója volt, ugyanakkor az emberek, a barátok, a család és a támogatás mentette meg. A hűtőszekrény cipelése szimbolizálja azt a nehéz terhet, amelyet cipelnie kell – olvasható a cikkben.