Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

Forrnak az indulatok Londonban

Infostart
2025. december 5. 20:15
A brit miniszterelnök-helyettes szerint súlyos gazdasági károkat okozott Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (brexit).

David Lammy a The News Agents nevű, a BBC közszolgálati médiatársaság több egykori újságírója által alapított online politikai interjúportálnak nyilatkozva kijelentette: a Brexit fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát és „komoly súrlódásokhoz” vezetett.

Hozzátette: „valótlanságokkal házaltak” mindazok, akik azzal éveltek, hogy az ország jól jár majd, ha távozik az EU-ból.

David Lammy szerint Nagy-Britannia jövője „elválaszthatatlanul az Európai Unióhoz kötődik”, és korábbi külügyminiszteri megbízatása idején ezért dolgozott napi rendszerességgel az EU-hoz fűződő kapcsolatok szorosabbra fűzésén.

Kijelentette:

változatlan meggyőződése szerint a brit kormánynak dolgoznia kell azon, hogy Nagy-Britannia ismét közelebb kerülhessen az EU-hoz.

Arra a kérdésre, hogy ez jelentheti-e például Nagy-Britannia újbóli belépését az EU vámuniójába, a miniszterelnök-helyettes azt mondta: a munkáspárti brit kormány politikája jelenleg nem erre irányul, és „nem is tartunk még itt”. Hozzátette ugyanakkor: jól látható, hogy azoknak a külső országoknak, amelyeknek valamilyen vámuniós megállapodásuk van az Európai Unióval, hasznukra válik és hozzájárul gazdasági növekedésükhöz ez a kapcsolatrendszer.

Néhány napon belül David Lammy a második vezető beosztású brit kormánytisztviselő, aki éles hangvételű nyilvános bírálatokat fogalmazott meg a brexittel és a kilépést szorgalmazókkal szemben.

Keir Starmer miniszterelnök a külön közigazgatási egységként működő londoni City polgármesterének hétfő este rendezett hagyományos éves bankettjén felszólalva azt mondta:

a brexitről hozott népszavazási döntés „a brit népnek tett zabolátlan, de teljesítetlenül maradt ígérgetések” következményeként született.

Starmer szerint egyértelműen elhibázottnak bizonyultak azok az elképzelések, hogy a kilépés az Európai Unióból Nagy-Britannia minden problémájára megoldást jelent majd.

Hozzátette: ugyancsak elhibázott volt az a mód, ahogy a brexit ideáját „eladták” a választóknak, és ahogy a kilépési folyamatot véghezvitték.

A brit kormányfő szerint mindezek alapján súlyos felelőtlenség lenne a jövőbeni brit politika követendő mintájaként tekinteni a brexitre.

Az utóbbi hetekben a brit kormány vezető tagjai egyre gyakrabban fogalmaznak meg mind élesebb bírálatokat a brexitről.

Rachel Reeves pénzügyminiszter a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva nemrégiben szintén azt mondta, hogy a Brexit súlyosan negatív és hosszantartó hatást gyakorol a brit gazdaságra.

Reeves az interjúban felidézte, hogy a független gazdaságelemző műhelyként működő, de a kabinet számára hivatalos előrejelzéseket készítő szervezet (Office for Budget Responsibility, OBR) jelenleg érvényes számításai szerint a brit hazai össztermék (GDP) a brexit miatt hosszú távon hozzávetőleg 4 százalékkal lesz alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a brit gazdaság az Európai Unió teljes jogú tagjaként ebben az időtávlatban előállíthatott volna.