Nyitókép: Tero Vesalainen/Getty Images

Pegasus-vizsgálóbizottság: 15 évet is kaphat a volt igazságügyi miniszter Lengyelországban

Infostart / MTI
2025. október 9. 06:12
A Pegasus kémszoftver beszerzésével összefüggő szabálytalanságok gyanúja miatt tettek ügyészségi bejelentést Zbigniew Ziobro, a fő lengyel ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselője, volt igazságügyi miniszter ellen – közölték az illetékes lengyel parlamenti vizsgálóbizottság szerdai sajtóértekezletén.

Magdalena Sroka, a kormánykoalíciós Lengyel Parasztpárt képviselője, a Pegasus-bizottság elnöke a varsói igazságügyi minisztérium székháza előtt rendezett sajtókonferencián kijelentette: „Véget ért a büntetlenség időszaka”.

Szavai szerint Ziobro „teljes körű felelősséget viselt” az általa egykor irányított igazságügyi tárca kötelékében működő, a bűncselekmények áldozatainak támogatása és a bűnmegelőzés céljából létrehozott Igazságosság Alap forrásainak felhasználásáért. Sroka szerint a volt miniszter „a titkosszolgálatok által jelzett kockázatok ellenére” döntött arról, hogy az alapból pénzt továbbítanak a kémszoftver beszerzésére.

Tomasz Trela, a bizottság tagja, a kormánykoalícióhoz tartozó Baloldal képviselője a sajtóértekezleten úgy vélte: Ziobro az egykori ellenzék ellen akarta felhasználni a szoftvert.

Witold Zembaczynski bizottsági tag, a fő kormánykoalíciós frakció, a Polgári Koalíció részét alkotó, Modern nevű kispárt képviselője kijelentette: azt gondolja, hogy Ziobrót akár 15 évi szabadságvesztésre is ítélhetik.

A kormányváltás után, 2024 elején létrehozott Pegasus-bizottság azt vizsgálja, hogy történt-e visszaélés a kémszoftver használatánál az előző, a nemzeti konzervatív PiS által vezetett kormánykoalíció idején. A testület korábban már megfogalmazta azt a gyanút, hogy az Igazságosság Alapból törvénysértő módon pénzeszközöket folyósítottak a korrupcióellenes hivatalhoz (CBA) a kémszoftver beszerzésére.

A vizsgálóbizottság egy sor kihallgatást rendezett, amelyek egy részét a lengyel média élőben közvetíti. Ziobro többször nem jelent meg a bizottság előtt, súlyos onkológiai kezelést igénylő betegsége mellett arra is hivatkozott, hogy az alkotmánybíróság tavaly alaptörvényt sértőnek minősítette a vizsgálóbizottság létrehozását.

A volt minisztert január végén, majd múlt hétfőn rendőrök kísérték be a bizottsági ülésre. Előtte Ziobrót a varsói repülőtéren vették őrizetbe, amikor hazatért a belgiumi utókezelésről. A múlt hétfői, közel nyolc órán át tartó kihallgatáson a politikus ismét kijelentette, hogy törvénytelennek tartja a biztosság működését.

Elmondta, hogy ő javasolta a Pegasus finanszírozását az Igazságosság Alapból, mivel a közpénzekből akkor nem akadt más forrás az ilyen jellegű beszerzésre. Azt is mondta, hogy a kémszoftver segített egyebek között olyan korrupciós ügyek vizsgálatában, amelyekben mások mellett a jelenlegi fő kormánykoalíciós erő, a Polgári Platform két politikusa, Slawomir Nowak és Roman Giertych érintett.