Irán "előre megtervezte", hogy "nukleáris programjában és iparában ne legyen fennakadás" – mondta kedden Mohammad Eslami, az Iráni Atomenergia Hivatal vezetője az állami Mehr hírügynökségnek.
A tisztviselő szerint már megkezdték a károk felmérését és a helyreállítási előkészítését. "Megtettük a szükséges intézkedéseket, és jelenleg a károsodott területek állapotát vizsgáljuk" – jelentette ki Eslami, hozzátéve, már korábban felkészültek a hasonló helyzetekre – tudósított az Al Jazeera. A vezető szerint Iránban előrelátó módon már korábban kidolgoztak egy vészhelyzeti helyreállítási tervet.
Izrael és az Egyesült Államok az elmúlt napokban több iráni nukleáris létesítményt is célba vett – köztük Fordót, Natanzot és Iszfahánt. A konfliktus korábbi szakaszában Behrouz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Hivatal szóvivője azt mondta, hogy a Fordóban és Iszfahánban lévő berendezéseket izraeli csapásokra számítva vitték máshova.
David Lammy brit külügyminiszter hétfő este a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatásában elmondta: Irán dúsítotturán-készlete 40-szeresen haladja meg az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről kötött többhatalmi megállapodásban kijelölt felső határt. Irán 60 százalékos tisztasági szintre dúsította uránkészletét, jóllehet a kereskedelmi célú atomreaktorok fűtőanyagaként használt urán dúsítási szintje általában 3-5 százalék.
- Resperger István: a háború sokkal fontosabb dolog, minthogy katonákra lehetne bízni
- 'A tűzszünet súlyos megsértése' – Donald Trump keményen üzent a támadást hirdető Izraelnek
- Kis-Benedek József: az örök béke nem fog bekövetkezni a Közel-Keleten, ebben a tévhitben senki ne ringassa magát
- Máris megsértették a tűzszünetet – Izrael erőteljes válaszcsapást rendelt el, Irán tagadja a rakétázást