Nyitókép: Mihajlo Maricic/Getty Images

Itt az újabb bombafenyegetés-sorozat, most Horvátországban

Infostart
2025. február 6. 11:09
Horvátországban az éjszaka folyamán országszerte több iskola kapott fenyegető e-maileket, amelyek szerint robbanószerkezeteket helyeztek el az intézményben. Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket – közölte a rendőrség.

Egyelőre Zágráb, Csáktornya (Cakovci), Pozega, Slatina és Zára (Zadar) néhány oktatási intézménye jelezte, hogy fenyegető e-mailt kaptak.

A horvát fővárosban a tűzszerészek sikeresen befejezték két iskola ellenőrzését, és megállapították, hogy ott nincs veszély. „A tanulók fokozatosan visszatérnek az órákra, míg más iskolákban még folyik a vizsgálat” – közölte Zágráb.

Stjepan Mudifaj, a zágrábi Fran Bosnjakovic műszaki szakközépiskola igazgatója a horvát közszolgálati televíziónak elmondta: az e-mail iszlamista üzenetet tartalmazott, az írták benne: megtorlás indul. A horvát sajtó tudomása szerint más iskoláknak is hasonló üzenetet küldtek: Allahot említették, és az iskola felrobbantásával fenyegetőztek a levelekben.

Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket. Néhány iskolában – az igazgatók elmondása szerint – vélhetően elmarad ma a tanítás.