Nyitókép: Jessica Taylor

A volt brit miniszterelnök megfenyegette a jelenlegit

Infostart / MTI
2025. január 10. 12:48
Liz Truss konzervatív-párti volt miniszterelnök jogi következményeket is kilátásba helyezett levelében, melyben arra kéri a jelenlegi munkáspárti miniszterelnököt, Keir Starmert, hogy többé ne vádolja őt a brit gazdaság bedöntésével.

Az újkori brit politikatörténetben példátlan levélben Liz Truss jogi képviselői azzal érvelnek, hogy Starmer állításai "hamisak és becsületsértők", valamint súlyosan károsítják a volt kormányfő közmegítélését. A levél szerint Keir Starmer kijelentései hozzájárulhattak ahhoz is, hogy Liz Truss a tavaly júliusi nagy-britanniai parlamenti választáson elveszítette képviselői mandátumát.

A volt kormányfő jogi képviselete közölte, a volt kormányfő éppen ezért követeli, hogy a mostani miniszterelnök haladéktalanul hagyjon fel azoknak az állításoknak az ismételgetésével, amelyek szerint Liz Truss költségvetési intézkedései gazdasági összeomlást idéztek elő.

Keir Starmer miniszterelnök szóvivője csütörtökön azt mondta, valószínűleg nem a jelenlegi kormányfő az egyetlen az országban, aki osztja a Truss-kormány gazdaságpolitikájáról alkotott véleményeket.