Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

Zavargások törtek ki a hétfői angliai késelés helyszínén

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2024. július 31. 15:02
Immár politikai hullámokat is vet a közép-angliai tripla gyerekgyilkosság. A szülők és vezetők is bírálták, hogy álhírek nyomán egy tömeg rátámadt a helyi mecsetre és felgyújtott egy rendőrautót.

Több rendőr is megsérült, amikor a közép-angliai Southport városában összecsapott többszáz dühös tüntetővel, akik autókat – köztük egy rendőrfurgont - gyújtottak fel és megtámadták a helyi mecsetet.

Az előzmény a brutális támadás, melyben feltételezhetően egy 17 éves fiú megölt három, zenés jógaórán résztvevő kislányt és többeket súlyosan megsebesített.

Kedden a közösségi és állítások szerint egyes külföldi médiumokban terjesztett hamis információk nyomán tömeg gyűlt össze a város mecsetjénél és köveket kezdett dobálni, majd petárdákkal szórta meg a rendőröket. A hamis állítások közt szerepelt, hogy a támadó hajón érkezett illegális muszlim bevándorló és azt kiabálta, hogy Allah, Akbar – holott brit születésű és nem-muszlim, ruandai családból származik.

Az álhírek egy része az ukrajnai háború miatt betiltott és ezért nem könnyen elérhető Russia Today orosz állami csatornán jelent meg egy időre, majd törölték azokat. Az RT pedig egy állítólagos amerikai forrásra, a Channel 3 nevű oldalra hivatkozott – amit viszont részben Pakisztánból szerkesztenek és orosz nyelvű tartalom is van rajta.

A terrorkérdésben a rendőrség és a brit belügyminiszer is immár óvatosabban fogalmaz: korábban kizárta, hogy terrorcselekményről lehetett szó, most már nyitva hagyja a lehetőséget.

A forrongó feszülséget csak fokozta az immár a parlamentbe is beválasztott egykori brexitvezér, Nigel Farage megjegyzése, amivel arra utalgatott, hogy esetlen „elkendőzik előlünk az igazságot”. Ennek nyomán egy évekkel ezelőtt meggyilkolt parlamenti képviselő férje, aki mindössze néhány hete védelmébe vette a fizikai támadásokat elszenvedett Farage-t, most keményen bírálta.

Jenni Stancombe, akinek 7 éves lánya, Elsie Dot az áldozatok között van, elítélte az erőszakot: „nem írok többet, nincs szükség az erőszakra” – jegyezte meg és a rendőröket méltatta, akik közül sokan szolgálati időn kívül próbálták leállítani a zavargást. Egy másik lakos azt mondta a BBC-nek, a lányok nem érdemlik meg, hogy a lázongással besározzák az emléküket. A Merseyside körzet rendőri ereje szerint a tömeg a szélsőjobbos Angol Védelmi Liga támogatóiból állhatott.

A randalírozók kifosztottak egy kisboltot is, miközben a helyi imám azt mondta, hogy eddig békében éltek és hogy a lakosok együttérzésüket fejezték ki. Szerdán több család is tisztította a törmeléktől az utcákat.A keddi zavargásokban példátlanul sok, 39 rendőr sérült meg és 27-et kellett kórházba vinni. A hatóságok mindössze néhány órával korábban nevezték meg azt a három kislányt, akiket a késsel érkezett feltételezett támadó – a ruandai bevándorlók gyermekeként már Walesben született 17 éves fiú – megölt a Taylor Swift zenéjéré tartott foglalkozáson. Maga a popsztár is megdöbbenését és együttérzését fejezte ki.

Egy gyerekkori karateedzője csendes, átlagos gyerekként említette a tizenéves vádlottat. Mások azt mondták, zárkózott volt, alig lehetett látni és nagyon közel állt az édesanyjához, míg bátyja sokkal nyíltabb.