Nyitókép: MTI/EPA-PAP/Pawel Supernak

Joe Biden üzent Oroszországnak a NATO-csúcs előtt

Infostart
2024. július 10. 15:39
Az amerikai elnök felszólalásával kezdődött meg a 2024-es NATO-csúcstalálkozó.

Joe Biden beszédében felemlegette az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének történetét a tengelyhatalmak legyőzésétől a hidegháborún és a délszláv háborún keresztül egészen Finnország és Svédország közelmúltbeli csatlakozásáig. A NATO-t egyértelműen úgy határozta meg, mint ami 75 éve a demokrácia védelmi szövetsége -írja az Index a Politico cikkére hivatkozva.

A demokrata elnök kijelentette: 2020-ban, amikor elnökké választottak, csak 9 NATO-ország költötte a GDP-jének 2 százalékát védelemre. Ebben az évben viszont már 23 szövetséges is legalább 2 százalékot költ katonai célokra, néhányan még ennél is többet.

Az elnök az európai szövetségeseknek is üzent válaszként arra, hogy az elnöki versenyben jelenleg esélyesebbnek tartott Donald Trump többször is olyan kijelentést tett, hogy egy esetleges orosz támadás esetén nem fogja megvédeni az európai szövetségeseket. Biden ezzel szemben felemlegette, hogy a 2001.szeptember 11-i terrortámadás után a szövetségesek hűséges barátokként támogatták az Egyesült Államokat a terrorizmus elleni harcban, amit sohasem fognak elfelejteni.

Az elnök Ukrajnával kapcsolatban úgy fogalmazott: Vlagyimir Putyin orosz elnök egész Ukrajnát el akarja foglalni, és célja elpusztítani az ukrán kultúrát, majd hozzátette:

"Ukrajna meg tudja, és meg is fogja állítani Putyint. Oroszország nem fog győzni. Ukrajna fog győzni."

Megemlítette azt is, hogy 350 ezer orosz katona már biztosan meghalt a harcokban, közel egymillió orosz civil pedig már elmenekült Putyin elnök egyre keményebb rezsimje elől.

Konkrét bejelentést is tett Joe Biden, teljesítik Kijev kérését, és új légvédelmi rendszereket szállítanak Ukrajnának. Az Egyesült Államok és négy NATO-szövetséges ország – Hollandia, Németország, Olaszország, Románia – idén négy Patriot légvédelmi rendszert és a hozzájuk tartozó alkatrészeket, valamint egy SAMP/T föld-levegő rakétarendszert küld az Oroszországgal szemben honvédő háborút vívó országnak - írja a portál.