Nyitókép: Pixabay

A phenjani szemetes léggömbök már a légi közlekedést is hátráltatják

Infostart
2024. június 26. 12:10
A hatóságok kénytelenek voltak lezárni a szöuli repteret, miután annak területén és környékén újabb, Észak-Koreából indított szemétszállító léggömbök landoltak.

A dél-koreai Incshon nemzetközi repülőtéren a fel- és leszállások szerdán három órán keresztül, nagyjából hajnali 2 és 5 között szüneteltek - írja a The Guardian híradása nyomán a Telex. Ebben az idősávban viszonylag kevés gép közlekedik, mindössze nyolc érkező teher- és személyszállító járatot kellett más repterekre átirányítani, több járatot pedig késve indítottak.

A repülőtér szóvivője szerint nem most történt ilyen először, mivel a létesítmény mintegy 40 kilométerre található az észak-koreai határtól. A reptér működését korábban is zavarták már meg a léggömbök.

Észak-Korea tavasz óta a szemetes balloneregetéseivel tarol a hírekben: május 28. óta több mint 1600 ballont küldött át Dél-Koreába, amelyek a cigarettacsikkektől a műanyagig és állati ürülékig terjedő hulladékkal voltak megtömve és komoly károkat okoztak Dél-Korea-szerte.

Észak-Korea június elején megígérte, hogy leáll a szemetes léggömbök eregetésével, de ígéretüket már pár nap után megszegték.

A csomagok tartalma elég változatos: van, hogy csak műanyag- és papírhulladék van bennük, de találtak már a csomagokban cipődarabokat, ruhákat, trágyát és emberi ürüléket is. Mivel egyik esetben sem lehet tudni, milyen veszélyes anyagok lehetnek a zsákokban, a dél-koreai hadsereg minden esetben alapos óvintézkedések mellett semlegesíti őket.

Szerdai közleményében a dél-koreai hadsereg közölte, hogy az elmúlt két napban újabb közel 100 léggömb zuhant le, főként a fővárosban és a környező Gyeonggi tartományban. A legtöbbjük csupán papírfecnikkel volt megtöltve.

Az északiak a szeméteregetés mellett határsértésekkel is provokálták a délieket. Észak-koreai katonák rendszeresen lépik át a két ország között húzódó demarkációs vonalat, amire Dél-Korea figyelmeztető lövésekkel szokott válaszolni. További feszültségeket okozhat a későbbiekben, hogy műholdfelvételek szerint Észak-Korea falnak tűnő részt épít a demarkációs vonal közelében, a demilitarizált övezet közelében.