Nyitókép: MTI/AP/Andrew Harnik

Prőhle Gergely: Németország elvesztette korábbi súlyát az európai politikában

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor
2024. február 15. 17:46
Hiába népszerűtlen Németországban a zöld átállás miatt a Zöld Párt, egy új kormánykoalícióban is benne lennének, többsége ugyanis várhatóan a most legnépszerűbb a CDU-nak sem lesz – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója, volt berlini nagykövet.

Németország súlya a mai Európában messze nem az, mint évekkel ezelőtt volt, ami egyébként Magyarország számára is egy komoly probléma – jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója.

A volt berlini nagykövet szerint ennek több oka is van, de az egyik meghatározó kérdés, hogy minden esetben egy államnak akkor van politikai befolyása, ha gazdaságilag is erős, márpedig Németország jelen pillanatban gazdaságilag gyenge. A szakértő szerint ez kijelöli azt, hogy az európai döntéshozatalban mekkora befolyása van. A gazdasági visszaesésben pedig úgy véli, hogy "ideológiai tévképzetek" is jelentős szerepet játszanak, mert "Németország képtelen volt szembeszállni azzal az amerikai érdekérvényesítéssel, ami az olcsó orosz energiáról leválasztotta, még akkor is, ha azok a súlyos problémák, amiket sokan vizionáltak, hogy hidegen maradnak a lakások, leállnak az autók, nem is valósultak meg".

Ahogy pedig Németország kevésbé tud meghatározó szerepet betölteni az európai politikában, mások próbálják meg betölteni ezt az űrt. Franciaország egyértelműen erre tör, de Prőhle Gergely úgy látja, hogy Olaszország és Giorgia Meloni miniszterelnök "a középre húzó, de mégis konzervatív hátterű politikával egy nagyon ügyes taktikai játszmát játszik".

Mindezek alapján úgy véli: Németország elvesztette azt a súlyát az európai politikában, ami korábban megvolt.

Koalíciós partnert keres a CDU: megkerülhetetlenek a zöldek?

A szociáldemokratákból, a zöldekből és a liberálisokból álló német kormánykoalíció népszerűsége a mélyponton van, a közvélemény-kutatások szerint toronymagasan vezet az ellenzéki konzervatív CDU/CSU pártszövetség, a második helyen pedig a radikális AfD áll, a kormánypártok jelentősen leszakadta, sőt az FDP a jelenlegi mérések szerint a parlamenti küszöböt sem éri el.

A 2025-ös szövetségi választások előtt már megkezdődött a helyezkedés, Friedrich Merz, a CDU elnöke a közelmúltban már azt elemezgette, hogy a pártszövetség kivel tudna koalícióra lépni, és úgy vélekedett, hogy a természetes szövetséges az FDP lenne, de a hiányában a zöldekkel is lehetne kormányozni – sőt a nagykoalíciót sem zárta ki az SPD-vel –, viszont az AfD-vel állítása szerint nem lenne hajlandó kormányt alakítani.

Prőhle Gergely szerint végül a matematika dönt majd a kényszerkoalíció összetételéről, de szerinte először az lesz az érdekes kérdés, hogy miként szavaznak majd a hagyományos pártok által egyelőre elutasított AfD szimpatizánsai. "Ha a CDU el tudja hitetni az AfD-szavazókkal, hogy jól jár, ha nem az AfD-nél húzza be az ikszet, hanem a CDU-nál, mert ők is képesek olyan reformprogrammal előállni, vagy a társadalmi integrációban egy szigorúbb hangütést megengedni maguknak, akkor

van esély arra, hogy egy kormánykoalícióban a CDU domináns szerephez jut, de azt bátran kizárhatjuk, hogy ez 50 százalék fölötti többséget hozna létre"

– mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója.

Tehát mindenképpen koalíciós kormányt kell alakítani, és szerinte van már jó példa a CDU és a zöldek együttműködésére, mert Schleswig-Holstein és Észak-Rajna-Vesztfália tartományban sikeresen kormányoz két fiatal CDU-s miniszterelnök kereszténydemokrata–zöld koalíciót. "Ezért bármekkora a népszerűtlensége a zöldeknek szövetségi szinten, az a kísértés, hogy ezt a sikert szövetségi szinten is megpróbálják megvalósítani, azért még mindig ott bujkál" – tette hozzá.

Alternatívaként maradnának a szociáldemokraták, de egyelőre a népszerűségük zuhan, és nem is látni, mikor és mitől állna meg, tehát egy esetleges nagykoalícióhoz még vissza kellene erősödnie az SPD.-nek, ezért Prőhle Gergely szerint nagyon nehéz lesz szövetségi szinten alig másfél év múlva olyan helyzetet teremteni, hogy abban domináns kereszténydemokrata politika tudjon megvalósulni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Próhle Gergely az Arénában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást