Nyitókép: Miguel Gutiérrez

Olaj - Növekszik a háborús aggodalom, Brazília csapatokat vezényelt a határhoz

Infostart
2023. december 7. 18:47
Venezuela egy vitatott guyanai, olajban gazdag terület "önállósodását" kívánja. A feszültség vasárnap éleződött ki a két ország között, és mostanra Brazíliát is lépésre kényszerítette.

Brazília bejelentette, hogy csapatokat telepít Venezuelával közös határához, miután a venezuelai kormány bejelentette, hogy ellenőrzése alá vonna egy Guyanához tartozó területet. A kőolajban gazdag Essequibo régió a XIX. század óta vitatott terület. Guyana akkor még brit gyarmat volt.

A feszültség akkor élesedett ki, amikor vasárnap Venezuelában a lakosságnak egy szavazáson részt vevő része elsöprő többséggel arra szavazott, hogy a vitatott térségben önálló állam alakuljon. Guyana rögtön közölte: attól tart, hogy a szomszédos ország a terület bekebelezésére készül. A szavazást egyébként annak ellenére tartották meg, hogy az ügyben már korábban döntést hozó hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága (ICJ) felszólította Caracast, ne tegyen semmilyen, a status quo megváltoztatására irányuló lépést. Guyana megkérdőjelezi a referendum részvételi adatait, és egyes külföldi megfigyelőknek is vannak kétségeik.

Jóllehet a venezuelai ellenzék is támogatja a Guyanához tartozó térség önállósodását, többen közülük úgy vélték, a referendummal Nicolás Maduro venezuelai elnök inkább csak azt szeretné elérni, hogy elvonja a venezuelaiak figyelmét a belpolitikai problémákról.

Maduro

azóta felkérte az állami olajtársaságot, hogy adjon ki kitermelési engedélyeket az érintett területen, és javaslatára a caracasi Nemzetgyűlés törvénytervezetet készít elő Essequibo annektálásáról.

- írta a BBC.

Az intézkedések az egész régiót aggasztják. Miközben Guyana csapatai emelt szintű készültségben vannak, a brazil hadsereg bejelentette, hogy újabb katonákat telepít a határ menti városba, Boa Vistába, Roraima állam fővárosába, valamint több fegyveres járművet is a régióba vezényel.

Ugyanakkor Venezuela számára nem olyan könnyű katonai erővel behatolni Essequibóba, ahhoz ugyanis brazil vidéken kellene áthaladniuk, mert máshol a katonák számára nehezen járható terepek akadályozzák őket.

Venezuela, Brazília és Guyana, illetve az Essequibo régió az azonos nevű folyó mentén. A 160 000 négyzetkilométeres régió szárazföldi, ritkán lakott, dzsungel borította területet és a vele határos tengerszakaszt öleli fel, ahol hatalmas mennyiségű (potenciálisan 11 milliárd hordónyi) kitermelhető olajat és gázt fedeztek fel néhány éve. Ennek hírére Venezuela felújította területi igényeit. (Google Térkép)

A Bloomberg arról tudósított, hogy a brazil elnök nem siet közvetítőként fellépni Venezuela és Guyana konfliktusában. Luiz Inácio Lula da Silva szerdán órákon át tárgyalt a konfliktusról, és a következő napokra tervezi, hogy telefonon konzultáljon a két nemzet elnökével.

A Reuters cikke szerint nem teljesen világos, hogy Maduro mely offshore területeket követeli Venezuelának, de

az a kijelentése, hogy a Guyanában már működő összes cégnek három hónapja van a távozásra, komoly aggodalmat keltett.

Álláspontja szerint Guyana nem adhat ki termelési engedélyeket olyan óceáni területeken, amelyeket még "el kell határolni".

Az Exxon szerint a határvitákat az országoknak és az érintett nemzetközi testületeknek kell megoldaniuk.

Mindeközben Guyanában nagy a feszültség. Egy ottani újságíró, Orin Gordon az InfoRádió londoni tudósítójának a napokban elmondta:

"Ha valamit megtanultunk Ukrajna leckéjéből, akkor az az: ha fenyegetés van, akkor azt komolyan kell venni.

Nem tudom, emlékeznek-e arra, hogy 2021 decemberében, amikor Vlagyimir Putyin csapatokat vezényelt Ukrajna határára, sokan azt mondták, hogy nem gondolja komolyan, nem fogja megtenni, 2022 februárjában viszont mégis megtette. Szóval amikor a despoták kiterítik a kártyáikat, akkor hinni kell nekik."

Ráadásul Venezuela külügyminisztere szerdán a közösségi médiában azt írta, hogy beszélt guyanai kollégájával Venezuela "megfellebbezhetetlen mandátumáról".

(A nyitóképen: Jorge Rodríguez, a venezuelai törvényhozás, a Nemzetgyűlés elnöke Venezuela Essequibóval kibővített térképét mutatja a parlament ülésén Caracasban 2023. december 6-án, három nappal az után, hogy Venezuelában népszavazást tartottak az országgal délkelet felől határos Essequibo térség önállósodásáról.)