Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Sorozatos bombafenyegetések Németországban – a Hamászra vadásznak

Infostart
2023. október 26. 06:00
A tartományi hatóságok azt vizsgálják, a terrorszervezet áll-e a tömeges fenyegetések mögött.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a német hatóságok vádat emeltek egy iszlamista ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy terrortámadásra készült Duisburg városában. Elfogásában a szövetségi és a tartományi kormány terrorelhárító központja is részt vett. Ezt megelőzően ismeretlen telefonálók azzal fenyegetőztek, hogy bombát helyeztek el a berlini főpályaudvaron, és szerte az országban több iskola címére e-mailen érkezett hasonló fenyegető üzenet. Bombafenyegetést kapott a ZDF közszolgálati rádió és televízió mainzi főhadiszállását is.

Legújabb értesülések szerint több szászországi iskola kapott bombafenyegetést. A helyi hatóságok nagy erőkkel vonultak a helyszínekre, bombát azonban nem találtak. A tartományi belügyminiszter, Armin Schuster szerint nyilvánvaló, hogy a fenyegetések politikai indíttatásúak, és összefüggésben állnak a Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael elleni támadása nyomán kirobbant közel-keleti háborúval.

A belügyminiszter szerint az illetékes hatóságok felvették a kapcsolatot más tartományok hatóságaival is, amelyek szintén hasonló következtetésre jutottak.

Ami a helyi iskolákat illeti, a fenyegetések reggeli órákban telefonon, illetve e-mail üzenetben érkeztek. Több iskolát kiürítettek, és a diákokat hazaküldték, másutt a hatósági vizsgálgat után folytatódott a tanítás.

A tartományi belügyminisztérium arra számít, hogy a fenyegetések a következő napokban is folytatódni fognak.

Az elmúlt napok sorozatos bombafenyegetéseiről nyilatkozott az antiszemitizmus elleni harccal foglalkozó német kormánymegbízott. A hannoveri székhelyű RedaktionsNetzwerk Deutschland (RND) hírszolgálatnak adott interjúban Felix Klein nem zárta ki, hogy a sorozatos fenyegetések kapcsolatban állnak a Hamász terrorszervezet tevékenységével.

Klein szerin ezek a fenyegetések kísérletet jelentenek a német társadalom megfélemlítésére. A hatóságok vizsgálják a feltételezést, több jel azonban arra utal, hogy közvetve a Hamász állhat a történtek mögött.

Ha a gyanú beigazolódik, az ismét bizonyítja, hogy az antiszemitizmus az egész társadalmat támadja, annak romboló ereje elsősorban a zsidók, de semmiképp sem csak ellenük irányul – hangsúlyozta a kormánymegbízott.

Felix Klein szerint még nagyobb súlyt kell helyezni az alapvető demokratikus értékek védelemére mind a kívülről, mind a belülről fenyegető ellenséggel szemben. "A zsidógyűlölet valamennyiünket érint" – hangsúlyozta Klein.