Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Felkéri kormányalakításra a szlovák államfő Robert Ficót

Infostart
2023. október 1. 15:41
Erre azonban vasárnap még nem kerül sor.

Az Újszó.com felvidéki magyar portál a szlovák államfő közösségi oldalára hivatkozva azt írja, Zuzana Čaputová bejelentette, október 2-án megbízza az előre hozott választás győztesét a kormányalakítással. "Alkotmányos hagyományaink szellemében hétfőn a választás győztesére bízom a kormányalakítást, és készen állok tájékoztatni a pártok vezetőit is az eljárásról" - írta.



"Ma arra a változásra ébredtünk, amelyet az előre hozott parlamenti választás hozott. Szabad és demokratikus volt, és valós képet alkotott társadalmunkról. Függetlenül attól, hogy egyesek örülnek az eredménynek, mások pedig szomorúak, mert lettek győzteseink és veszteseink, ez a kép Szlovákiáról" - olvasható a bejegyzésben.

A magas részvételi arány szerinte azt mutatja, hogy a lakosság korántsem közömbös az ország jövője iránt.

Szerinte a választási kampány "sebeket ejtett közösségünk légkörében", az emberek közötti kapcsolatokban, valamint a politikába és a demokráciába vetett általános bizalomban.

"Úgy gondolom, hogy a politikai pártok, amelyek a választáson elnyerték a nép bizalmát, tisztában vannak a felelősségükkel, és megpróbálják majd ezeket a sebeket gyógyítani" - folytatta az államfő.