Nyitókép: Pixabay

Meghalt egy magyar fiatal Görögországban, egy másik könnyebben megsérült

Infostart
2023. július 18. 16:35
Több honfitársunk szenvedett halálos balesetet a napokban, emiatt állt kamerák elé Menczer Tamás.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára beszámolt arról, hogy Görögországban két magyar fiatal quadot bérelt, de lesodródtak az útról és egy szakadékba estek.

Egyikük meghalt, a másik fiatal könnyebb sérüléseket szenvedett.

Felidézte emellett, hogy

a csehországi buszbalesetben egy apa-fia páros és még egy férfi érintett, mindhárman jól vannak.

az Erdélyben elütött magyar motorosok közül ketten elhunytak, egy harmadik társuk súlyosan megsérült, őt kórházban ápolják. Az állapota súlyos, de stabil és nem életveszélyes.

a szlovákiában elgázolt magyar kerékpárosok közül ketten meghaltak, harmadik társuk jól van. Ő kicsit leszakadt, néhány száz méterrel hátrébb volt - könnyen lehet, hogy ennek köszönheti életét.

Menczer Tamás kiemelte: a minisztérium és a konzuli szolgálat munkatársai minden országban segítenek az érintetteknek. Felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy

azok, akik külföldre utaznak nyaralni vagy más célból, regisztráljanak konzuli védelemért a Konzuli Szolgálat honlapján, tájékozódjanak az úti céllal kapcsolatban a szolgálat oldalán.

Elérhetőségek és információk itt.