Nyitókép: MTI/EPA/Török elnöki hivatal sajtóirodája

Váratlan feltételt szabott Recep Tayyip Erdogan a svéd NATO-tagság támogatásához

Infostart
2023. július 10. 15:41
A török elnök egy, tulajdonképpen a katonai szövetségtől független követeléssel állt elő.

Recep Tayyip Erdogan török ​​elnök hétfőn teljesen váratlanul jelentette be azt, hogy az Európai Uniónak meg kell nyitnia az utat Ankara uniós csatlakozása előtt ahhoz, hogy a török ​​parlament jóváhagyja Svédország csatlakozását a NATO katonai szövetségéhez – írja a Reuters.

Törökország uniós csatlakozási tárgyalási folyamata évek óta nem haladt előre semmit, noha 2005-ben, még Erdogan első miniszterelnöki ciklusa alatt megkezdődtek a török csatlakozási tárgyalások.

A brit hírügynökség megjegyzi, hogy az Ankara és az EU tagállamai közötti kapcsolatok már régebben megromlottak, a 2016-os sikertelen törökországi puccskísérlet után pedig kifejezetten rosszak voltak, amelyek aztán az utóbbi időben mégis elkezdtek jelentősen javulni. A hírügynökség kiemeli azt is, hogy az EU több kérdésben és legfőképpen a migrációval összefüggésben jelentősen függ a NATO-tag Törökországtól.

A Reuters meglepő lépésnek nevezi, hogy Erdogan most Törökország EU-csatlakozásához kapcsolta Svédország NATO-tagságának jóváhagyását. Stocholm ugyanis egész eddig azon fáradozott, hogy még a vilniusi NATO-csúcs idején csatlakozhasson a katonai szövetséghez.

Svédország és Finnország tavaly kérte a NATO-tagságot, felhagyva a hidegháború évtizedeiben fenntartott katonai semlegességét. Finnország NATO-tagsága áprilisban zöld utat kapott, Svédországé viszont nem, mivel Törökország és Magyarország még nem fogadta el a svédek tagsági pályázatát.