Nyitókép: Whoosh

E-rolleres őrület Európában – száguldás és szabályozás

Infostart
2023. június 3. 19:03
Párizs lakosai egyértelműen a kitiltás mellé álltak és a brit vonatokra és állomásokra sem lehet június elseje óta bemenni e-rollerrel: a terület egészen egyértelműen szabályozásra szorul.

Arról nincsenek összeurópai adatok, hogy hány balesetért, illetve halálesetért lehet e-rollerrel közelekedőket felelőssé tenni a kontinensen, mivel a rendőrök nem gyűjtenek ilyen adatokat, de egyértelműen egyre több az olyan baleset, amelyben rolleres is érintett – írja a Euronews.

A brit közlekedési minisztérium egyértelműen kimondta, hogy az e-rollert használók a közlekedés sérülékeny tagjai, mivel

nem védi őket semmi baleset esetén, és az autósok nehezen veszik őket észre.

Nagy-Britanniában tavaly 1349 balesetben vettek részt e-rollerek, az előző évi 978 ütközéssel szemben. Ugyanebben az időszakban 12 ember halt meg elektromos rollerrel ütközve: közülük 11 motoros volt. 1425 sérültje volt ezeknek az eseteknek, szemben az előző évi 1029 sérülttel.

Franciaországban 2021-ben 24 ember halt meg e-rolleres balesetben, Németországban 2020-ban öt e-rollerező halt meg.

Az OECD kockázatbecslése alapján az elektromos rollerrel közlekedők épp ugyanakkora veszélynek vannak kitéve a forgalomban, mint a biciklizők, és a baleseti sérülés miatt kórházba kerülők aránya is megegyezik a két csoport esetében. A motorosok és robogóval közlekedők körében a halálozás ötszöröse az elektromos rollerrel közlekedőknél tapasztaltaknak. Mind a biciklivel, mind az e-rollerrel közlekedők halálozásáért az esetek 80 százalékában egy nagyobb járművel való ütközés a felelős.

Az európai országok szabályozásaiban nagy különbségeket mutat az, hogy hol engedik és hol tiltják az e-rollerek közlekedését.

Felhajthatnak bicikliútra, járdára, vagy közlekedhetnek úttesten?

Az elektromos rollerek kerékpárutakon való közlekedésének engedélyezése változó. Számos országban használhatják a kerékpárutakat, de Görögországban, Hollandiában, Norvégiában és az Egyesült Királyságban nem.

A járdákon való használatukra vonatkozó szabályok szigorúbbak. A 21 országból 15-ben az e-rollerek nem használhatók járdákon. Ez csak Belgiumban, Bulgáriában, Észtországban, Finnországban, Szlovákiában és Svédországban engedélyezett.

Az ugyanakkor elég gyakori, hogy maximalizálják a sebességet, amellyel közlekedhetnek: ez 20-25 kilométer/óra általában. 21 európai országból mindössze három nem alkalmaz ilyen korlátozást: Bulgária, Észtország és hazánk. Kötelező biztosítást ugyanakkor csak három állam követel meg e-roller használatához: Dánia, Franciaország és az Egyesült Királyság.

A bukósisak-használat is vegyes képet mutat. Ausztriában, Csehországban, Franciaországban, Franciaországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban a kiskorúak számára kötelező a bukósisak viselése, a többi 16 országban minden korosztály számára engedélyezett a bukósisak nélküli közlekedés.

Az e-rollerrel közlekedők mindössze 4 százaléka visel sisakot, amikor baleset történik vele: ez magyarázza a fejsérülések magas arányát az ilyen balesetek áldozatai körében az Európai Közúti Biztonsági Megfigyelőközpont (ERSO) jelentése szerint.

Magyarországon nincs életkori megkötés, kötelező bukósisak-használat, maximalizált sebesség, biztosítási kötelezettség sem a járdákon nem használható közlekedési forma esetében, miközben az Egyesült Királyságban már folynak kísérletek, melyekben a kölcsönözhető rollerek használatához jogosítvány meglétét írják elő, valamint azt, hogy csak egy ember használhassa azokat egyidejűleg. A járdáról kitiltott eszközökkel utakon – de nem főutakon – és bicikliutakon is lehet haladni, a bukósisak ajánlott, de nem kötelező a rendszerben, amelyben minden rollernek biztosítása is van.