Nyitókép: Koral Carballo/Bloomberg via Getty Images

Három vulkán is kitört egyazon napon – képek

Infostart
2023. május 22. 18:47
Az Etna hosszabb szünet után lépett működésbe, bár ezt látni nem lehetett, mivel sűrű felhőben volt egész nap a hegy. Afrika egyik legaktívabb vulkánja is felébredt, a Nyamulagira meredek lejtőjén leereszkedő lávafolyam vörösre festi az égboltot a kongói Kivu-tó környezetében. Egy nagy ugrás Mexikóba, ahol a Popocatépetl, azaz a „füstölgő hegy” is beleerősített, kráteréből fél napja folyamatosan ömlik ki a vulkáni hamuanyag, ami szürkévé változtatta a környező településeket.

A három vulkán kitörései között nincs összefüggés - ami összeköti őket kitörésük azonos napján kívül, az éppen a különbözőségük.

Az Etna kisebb, igazán csak a szakemberek figyelmét felkeltő kitörései után jó három hónapja pihent, a legutolsó nagy robbanásos kitörése (ami 2022. február 21-én volt) óta pedig már több mint egy év telt el.

A hatalmas vulkán a békés állapotot megtörve nem sok előjelet adott, éppen annyit, amiből azonban a vulkanológusok már sejtették, ez egy nagyobb, úgynevezett paroxizmális kitöréshez vezethet. Ez azt jelenti, hogy hirtelen, több száz km/óra sebességgel feltörő lávaszökőkút csap fel, a vulkáni hamu pedig akár 10 kilométer magasra is feljuthat, amit aztán az éppen uralkodó szélmozgás sodor tovább és okoz vulkáni hamuhullást a tűzhányó környezetében - kezdte összefoglalóját Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus, egyetemi tanár, az ELTE TTK Földrajz és Földtudományi Intézetének igazgatója.

Mindössze három napja lehetett műszerekkel észlelni a folyamatos földremegés megindulását, felerősödését. Ez arra utalt, hogy friss, gázokban gazdag magma nyomul fel. Két napja ennek már felszíni jele is volt, kisebb robbanásos lávatűzijáték kitörések formájában, amiről a helyi vulkanológiai obszervatórium is beszámolt. Vasárnap kora reggel aztán a földremegés hirtelen felerősödött és a műszerek által mutatott jelek alapján egyértelmű volt: látványos kitörés indul.

Igen ám, azonban a környéken lévő emberek ebből semmit nem láttak, semmit nem éreztek, semmit nem sejtettek. A rettentő rossz időben ugyanis a hegyet sűrű felhő borította. Egyszer csak azonban a vulkán délnyugati, majd déli oldalán potyogni kezdtek a fekete, lyukacsos lapillidarabok, távolabb pedig vulkáni hamueső indult, feketére változtatva az utakat, fekete lepellel vonva be autókat és házakat. A cataniai repteret is le kellett zárni, mivel a vulkáni hamuesőben veszélyes repülés. A kőzetüvegből álló hamuszemcsék ugyanis ráolvadnak a hajtóművekre, megbénítva a repülést, leállítva a repülők mozgását.

A vulkáni működés lefolyását műholdképek segítségével sikerült rekonstruálni. A kitörési felhő mintegy 7 kilométer magasba emelkedett, az erőteljes kitörés 1.5 órán keresztül tartott. Ezt követően ismét a már ismert forgatókönyv valósult meg: a vulkán déli oldalán lávafolyam indult el, ami vasárnap este is tartott. A kitörést ismét a Délkeleti kráter kúpja produkálta, az amelyik 2011 és 2015 között 49 ilyen lávaszökőkút kitörést indított el. Ezzel

folytatódik az Etna újszerű vulkáni működése.

2010 előtt elsősorban a lávafolyásai keltettek riadalmat, most már több mint egy évtizede robbanékonyabb lett a szicíliai vulkán.

A Mexikóváros közelében lévő Popocatépetl tűzhányó hamut lövell a magasba mexikói Puebla államban fekvő Nelaticanból nézve 2023. május 21-én. A levegőbe került nagy mennyiségű hamu miatt a hatóságok az elmúlt hétvégén több órára lezárták a mexikói főváros két fő repülőterét, és megemelték a vulkán miatti riasztási szintet is. MTI/EPA-EFE/Hilda Rios
Védőmaszkot viselnek és ernyővel védekeznek járókelők a Mexikóváros közelében lévő Popocatépetl tűzhányóból kilövelt hamu miatt a mexikói Puebla államban fekvő Nelaticanban 2023. május 21-én. MTI/EPA-EFE/Hilda Rios
A Popocatépetl tűzhányóból kilövelt hamu borít egy autót Nelaticanban 2023. május 21-én. MTI/EPA-ANSA/Hilda Rios

A Mexikóváros közelében lévő másik hatalmas vulkán, a Popocatépetl vasárnap szürke színűre festette a környező településeket. A Popo, ahogy a helyiek nevezik a tűzhányót, napok óta látványos lávatűzijáték-kitöréseket mutatott, egy viszonylag hosszabb pihenő után felébredve. A vulkanológusok emelték a készültségi szintet, aztán vasárnap beleerősített a tűzhányó és kráteréből folyamatosan hömpölygött ki a vulkáni hamuanyag. A szél keleti irányba sodorta a hamufelhőt, így a főváros megmenekült a vulkáni hamuesőtől, azonban a több százezres Pueblára és a többi településre bőven kijutott a kellemetlen vulkáni anyagból.

A készültségi fokozatot tovább emelték, a vulkán évek óta a legerősebb kitörését mutatja.

A fekete és szürke után pedig vörös – Afrika legaktívabb tűzhányója, a kongói Nyamulagira szintén pihent néhány hónapot, aztán márciusban jelent meg az első vöröslő szín a több mint 3000 méter magasra tornyosuló, meredek oldalú vulkán csúcsa felett. Ez arra utalt, hogy mély kráterét ismét lávató töltötte ki. Április végén már a hőérzékelő műholdak is kimutatták a hőmérsékleti anomáliát, ami egy hónap után, május 19-én hirtelen megerősödött és nagyobb területet borított.

Ennek oka vasárnap egyértelművé vált: a vulkán oldalán izzó láva ereszkedett lefelé, amit már a Kivu-tó partjáról, ahol a többmilliós Goma városa található, jól kivehető volt.

A Nyamulagira, akárcsak a szomszédos Nyiragongo, gyorsan folyó lávát képes produkálni. Az utóbbi tűzhányó 2021-ben nagy riadalmat és több százezer lakos menekülését váltotta ki, amikor oldalából láva öntötte el a város külső részeit. A Nyamulagira lávafolyama egyelőre nyugati irányba, a Virunga Nemzeti Park irányába halad, de dél felé is észlelhető hőanomália, így megvan a veszélye annak is, hogy ebbe az irányba is láva indul el, ami már nagyobb problémát okozhat.

Három távoli vulkán, néhány hónapos altató pihenő után három figyelmet érdemlő, különböző kitörés - azonban ami Harangi Szabolcs szerint közös bennük, az az, hogy

a vulkanológus szakemberek mindegyik esetben észlelték ezek előjeleit, ami alapján döntéseket lehetett hozni,

többek között a vulkán meghatározott környezetének és repülőterek lezárásáról, a lakosság tájékoztatásáról azzal kapcsolatban, hogy mit tegyenek vulkáni hamuhullás esetén. A szakemberek figyelme azonban nem lankadhat, mivel mind a három esetben jelenleg is zajlik a vulkáni működés.

(A nyitóképen: A Popocatépetl vulkán Paso de Cortesből, amint a kitörés előtt, 2023. május 18-án hatalmas hamufelhőt bocsát az ég felé.)


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Három vulkánkitörés egy napon - Harangi Szabolcs
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást