Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic

Hugh Grant vallomása a bíróságon: a brit bulvársajtó megrendelésére törtek be hozzá

Infostart
2023. április 29. 21:27
A színész szerint magánéletével kapcsolatos információk megszerzése érdekében a The Sun brit bulvárlap megbízásából betörtek otthonába, és autójába is nyomkövetőt helyeztek.

Emellett telefonját is lehallgatták és hangpostájához is illegális hozzáférést szereztek. Minderről a legfelsőbb bíróságon tartott meghallgatásán beszélt a színész – írja a The Guardian.

"A követelésem a The Sun által elkövetett jogellenes cselekményekre vonatkozik, beleértve a megrendelésre elkövetett betöréseket, a magántulajdonba való behatolást annak érdekében, hogy poloskákkal, vezetékes telefonok lehallgatásával, telefonok meghackelésével és magánnyomozók alkalmazásával magánjellegű információkat szerezzenek meg rólam" – fogalmazott Grant.

A színész szerint 2011-ben betörtek otthonába, ugyanakkor semmi sem tűnt el onnan. Másnap a The Sunban részletes leírás jelent meg londoni lakásáról, beleértve azt is, hogy egy vita nyomait viselte otthona. Állítása szerint akkoriban elképzelése sem volt, ki hajthatta végre a betörést, nem jutott eszébe hogy a bulvárt vagy akár a The Sunt gyanúsítsa. Akkor vetődött fel benne a lap bűnössége és felelősségre vonása, amikor olyan információkhoz jutott hozzá, melyek először jelentettek bizonyítékot arra, hogy a The Sun milyen tevékenységeket végez vele kapcsolatosan.

Feltételezése szerint a kétezres években a The Sun megbízottja az ő produkciós cégéhez, illetve volt barátnőjéhez, Liz Hurley-hez is betört. Mindez szerinte Rebekah Brooks, a lap akkori főszerkesztőjének jóváhagyásával történt.

Grant vádjai Harry herceg hasonló perével párhuzamosan hangzottak el: Harry is a The Sunt, valamint a már megszűnt News of the Worldot vádolja lehallgatással. A lapok Rupert Murdoch kiadójának újságai, a cég azonban tagad minden vádat.

A bíróságon az is elhangzott, hogy annak ellenére, hogy Grant első gyermekének édesanyja álnevet használva szült, a The Sun mégis információkat szerzett a gyermekről. Szerinte a lap egyik vezető munkatársa nemcsak róla szerzett információkat hasonló módon, de terrorcselekmények áldozatairól, a királyi család magas rangú tagjáról és egy korábbi miniszterelnök gyermekéről is.

A The Sun azzal igyekszik lesöpörni az asztalról a pereket, hogy túl későn indították el azokat,

Grant és Harry azonban azzal érvelnek, hogy a kiadó titokban tartotta, miket vétett ellenük. A színész már kapott kártérítést a News of theWorld ellene irányuló lehallgatásáért, de ez egy teljesen új eljárás.

A színész azt állítja, 2022-ben tudta meg, hogy a The Sun töretett be hozzá. Gavin Burrows magándetektív munkája révén derült minderre fény, az ő nyomozásai több másik per alapjául is szolgálnak, igaz, állításai egy részélt visszavonta.