Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Navracsics Tibor: még áprilisban a parlament elé kerülhet az újabb uniós törvénycsomag

Infostart / MTI
2023. április 5. 15:40
Az egyetemisták ugyanúgy pályázhatnak az Erasmus ösztöndíjakra az őszi szemeszterben is, ahogyan eddig – jelentette ki a területfejlesztési miniszter Brüsszelben.

Navracsics Tibor, aki Elisa Ferreira, Johannes Hahn és Marija Gabriel uniós biztossal folytatott megbeszélést, magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: arra kérte az Európai Bizottságot, küldjön levelet a nemzetközi mobilitási pályázatok koordinálását végző Tempus Közalapítványnak, amelyben megnyugtatja az egyetemistákat és a tagállami hatóságokat, hogy nincsen fennakadás az Eurasmus+ programban való részvételben.

Közölte, a levél bizalomerősítő lenne, amely elmagyarázza, hogy az egyetemisták ugyanúgy pályázhatnak az őszi szemeszterben is az ösztöndíjakra, ahogyan eddig. Mivel nyárig megállapodás születhet ebben a kérdésben, a Horizont Európa és Eurasmus+ program finanszírozása 2024 után is folyamatos lesz - mondta a miniszter.

Navracsics Tibor az Index tudósítása szerint elmondta, hogy Johannes Hahnnal elsősorban a közérdekű alapítványok szabályozásával kapcsolatos kérdéseket vették át, továbbá azt, miként érhetjük el, hogy az ilyen alapítványi fenntartású egyetemek minél hamarabb, megszakítás nélkül folytathassák részvételüket az Erasmus+-, illetve a Horizont Európa programokban. Egyeztették az eddigi vitás pontokat, és abban maradtak, hogy a magyar fél írásos javaslatot küld Brüsszelbe előzetes véleményezésre, konszenzus esetén pedig az Országgyűlés elé terjesztik a szükséges törvénymódosítási javaslatot.

Az összeférhetetlenségi szabályoknál meg kell határozni, mely pozíciók járhatnak együtt a kuratóriumi tagság betöltésével, jelen állás szerint nem lehet tag

  • miniszter,
  • államtitkár,
  • a kormányfő politikai igazgatója,
  • kormánybiztos
  • vagy országgyűlési képviselő.

Ugyanakkor nem vonatkozik a tiltás az európai parlamenti képviselőkre, a polgármesterekre. A közigazgatásban irányítási pozíciót betöltő dolgozók szerepét még tisztázni kell, beleértve az államtitkárok, helyettes államtitkárok helyzetét.

Kérdéses továbbá a mandátum időtartama, erre vonatkozóan elhangzott már 4, 5 vagy 6 éves időszak is, Navracsics Tibor szerint ezen a megegyezés nem múlhat, mint ahogy azon sem, hogy a kuratóriumi tagság csak egyszer legyen megújítható. Azzal viszont még dűlőre kell jutni, hogy ha megszűnik a pozíció, mennyi idő múlva tölthessen be újra hasonló tisztséget az adott személy.

A miniszter gyors megállapodást vár, ami azt feltételezi, hogy

április második felére akár már az Országgyűlés elé is kerülhet a törvényjavaslat.

Mint mondta, ezzel párhuzamosan folyik jogállamisági feltételességi eljárás, májustól pedig ráfordulhatnak a célegyenesre, így nyárra minden brüsszeli vita megoldódhat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Navracsics Tibor Brüsszelben tárgyalt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást