Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Bruzák Noémi

Lapértesülés: Magyarországot nem hívták meg a demokráciacsúcsra

Infostart
2023. március 24. 09:27
Magyarországot és Törökországot egy külpolitikai szaklap több lábon álló értesülései szerint nem hívták megy az amerikai eseményre.

A Foreign Policy alapján a 24.hu azt írja, hogy a két NATO-tag meghívásának elmulasztása, amelynek tényét három amerikai tisztviselő is megerősítette, a törökországi és magyarországi demokrácia visszaesésével kapcsolatos növekvő aggodalmat tükrözi.

A mostani helyzet valószínűleg tovább szítja majd a feszültséget Washington és Budapest, illetve Ankara között, valamint növelni fogja a távolságot a két ország és a többi NATO-tag, valamint az Európai Unió között is – hívja fel a figyelmet a Foreign Policy.

Nem ez az első alkalom, hogy Magyarország és Törökország nem kapott meghívót a Joe Biden amerikai elnök által összehívott demokráciacsúcsra: 2021-ben sem voltak ott, pedig akkor is mintegy 110 ország tanácskozott.

A március 28. és 30. közötti találkozót részben személyesen, részben virtuálisan rendezik.