Nyitókép: SolidMaks/Getty Images

Nem indul eljárás a tanárra lövő hatéves amerikai iskolás ellen

Infostart
2023. március 9. 21:18
Nincsen jogi alapja annak, hogy egy ennyire fiatal gyermekkel szemben ilyesmit kezdeményezzenek.

A virginiai Newport News főügyésze ugyanakkor azt még latolgatja, hogy mással szemben indítsanak-e eljárást ugyanebben az ügyben - írja az NBC News. Az indoklása szerint egy ilyen fiatal gyermek nem képes megérteni a jogrendszert és azt, hogy mit jelent egy vád, illetve nem tudna megfelelően együttműködni egy ügyvéddel.

Egy 6 éves gyermek ellen a virginiai törvények szerint büntetőjogi vádat lehetne emelni, de Howard Gwynn főügyész nem tervezi ezt a januári eset kapcsán megtenni.

"Nem a gyorsaság a fő célunk. Ha minden részletet tanulmányoztunk, meg fogjuk tenni a kellő lépéseket azzal vagy azokkal szemben, akik felelősségre vonhatók" - fogalmazott.

Az iskola vezetése tudott a problémákról

A Newport News-i Richneck Általános Iskolában január 6-án történt lövöldözés miatt várhatóan pert indítanak a tanárnő, Abigail Zwerner nevében, melyen az iskola igazgatójának és egy igazgatóhelyettesnek a menesztése mellett fémdetektorok felszerelését is követelik.

A tanítónő ügyvédje szerint a gyermeknek beilleszkedési és viselkedési problémái voltak, és az eset előtt felfüggesztették egy napra Zwerner telefonjának eltörése miatt.

Másnap egy 9 milliméteres pisztollyal tért vissza a terembe, majd meglőtte egy asztalnál ülő tanárát.

Diane Toscano, a tanítónő ügyvédje szerint három tanár is panaszt tett az iskola vezetésénél a diák viselkedése miatt, és sejtették, hogy fegyver lehet nála. Véleménye szerint az eset abszolút megelőzhető lett volna, ha a veszélynek megfelelő intézkedéseket hoz az iskola vezetősége, amely ehelyett nem tett semmit.

Két hétig volt kórházban a tanítónő

A 25 éves tanítónő mellkasán és kezén súlyos sérüléseket szerzett, de így is kikísérte 20 diákját a teremből egy biztonságos helyre. A lövés után két hetet töltött kórházban.

Stew Drew Newport News-i rendőrfőnök szándékos tettként minősítette a lövést. A diák családjának állítása szerint

biztonságos helyen tárolták otthonukban a fegyvert

és a biztonságos fegyvertartás mellett elkötelezettek. Hozzátették, a gyermeknek fogyatékossága van, amelyre megfelelő terápiát kap a bíróság által elrendelt ideiglenes fogva tartás keretében egy egészségügyi intézményben.

A fegyvert a gyermek édesanyja vásárolta legálisan, de arról nem közölt részleteket a rendőrség, hogyan fért hozzá a gyermek.

A szülők kerülhetnek bajba

Jogi szakértők korábban is amellett foglaltak állást, hogy a fiút nem fogják megvádolni, szülei azonban gondatlan veszélyeztetéssel vagy gyermek elhanyagolásával is vádolhatók. A főügyész egy másik virginiai példát is említett, amelyben egy másik hatéves vitte be anyja fegyverét az iskolába: itt senki sem sérült meg, de

az anya ellen már vádat is emeltek kiskorú bűnelkövetésben való közreműködéssel és azzal, hogy egy gyermeknek töltött lőfegyverhez való hozzáférést engedélyez.

Az ügyészség most tovább vizsgálja a rendőrség nyomozati anyagát, illetve a testkamerák felvételeit, mielőtt további döntéseket hozna.