Nyitókép: MTI/EPA/Consolidated News Photos/Pool/Chris Kleponis

Joe Biden: ha Vlagyimir Putyin a háború befejezéséről akarna beszélni velem, szívesen meghallgatnám

Infostart
2022. december 2. 20:22
Az amerikai elnök ezt azon a vacsorán mondta, amelyet Emmanuel Macron francia államfő tiszteletére adott Washingtonban.

Elnökként Joe Biden most adott először hagyományos fehér házi díszvacsorát külföldi állami vezetőnek. Az amerikai elnök ismét elmondta, hogy a két ország együtt áll ki az elnyomással és az igazságtalansággal szemben, és egymásra szövetségesként és barátként tekint.

A vacsorát, amelyen mintegy négyszáz vendég vett részt, a Fehér Ház kertjében felállított hatalmas sátorban rendezték meg. Az eseményen fellépett Jon Batiste New Orleans-i zenész, akinek művészetére egyaránt hatott az amerikai és a francia kultúra.

Az amerikai elnök ezt megelőzően fehér házi irodájában tárgyalt francia hivatali partnerével. A közös sajtóértekezleten Joe Biden kijelentette:

e pillanatban nincs terve arra, hogy beszéljen az orosz elnökkel, de készen áll erre, ha Vlagyimir Putyin arról akar vele beszélni, hogy miként vessenek véget az ukrajnai háborúnak.

Emmanuel Macron a tájékoztatón arról beszélt, hogy ha Ukrajna kidolgozza egy békemegállapodás feltételeit, akkor ő hajlandó tárgyalni Vlagyimir Putyinnal. Előtte, az ABC televízió reggeli műsorának adott interjújában még azt mondta: a következő napokban szándékozik beszélni az orosz elnökkel.

Macron szerdán érkezett háromnapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba, pénteken New Orleansba látogatott el.