Nyitókép: MTI/EPA/Osztrák kancellária/Dragan tatic

Ausztria a semlegesség feladása helyett fegyverkezésbe kezd

Infostart
2022. október 7. 19:04
A hagyományos osztrák semlegesség érvényben marad, az ezzel kapcsolatos vita már a múlté. Alternatívaként ugyanakkor az osztrák hadsereg megerősítése van napirenden, különös tekintettel az ukrajnai háború nyomán kialakult feszült nemzetközi helyzetre. A kormány konkrét intézkedéseket határozott el a Bundesheer fejlesztésére, külön súlyt helyezve a beszerzések átláthatóságának biztosítására.

Sikerrel zárultak az osztrák kormánykoalíciós tárgyalások. A Karl Nehammer vezette konzervatív Osztrák Néppártból és az Osztrák Zöld Párból álló koalíció a hadsereg nagyszabású fejlesztésében állapodott meg. A kancellár, a védelmi, illetve a pénzügyminiszter által ismertetett robusztus terv szerint az osztrák hadsereg, a Bundesheer költségvetését 2027-re a bruttó hazai termék (GDP) 1,5 százalékára emelik.

Az osztrák hadsereg idén 2,7 milliárd euróból gazdálkodhat. Jövőre ezt az összeget 680 millió euróval emelik, a hadsereg ekkor már 3,38 milliárd euróval rendelkezhet.

A néppárti kancellár bejelentése szerint

a következő négy évben a védelmi költségvetés összesen 5,3 milliárd euróval növekszik.

Az ORF közszolgálati televízió tudósítása szerint Nehammer közölte azt is, hogy a nemzetvédelem finanszírozása érdekében külön törvényt fogadnak el, amelynek célja a hadseregfejlesztés, illetve finanszírozás biztosítása az elkövetkező tíz évre.

Az ugyancsak néppárti védelmi miniszter, Klaudia Tanner a fejlesztési célok közül kiemelte a katonák jobb felszerelésének biztosítását, páncélozott járművek beszerzését, a laktanyák korszerűsítését, továbbá a kiberbiztonság erősítését. Külön hangsúlyozta, hogy szükség van újabb szállító helikopterek, valamint Eurofighter vadászgépek beszerzésére is.

A koalíciós Zöld Párt üdvözölte a megállapodást. A párt védelempolitikai szóvivője kiemelte, hogy nem csupán a költségvetés növeléséről van szó. David Stögmüller szerint sikerült megvalósítani a katonai beszerzések terén régóta esedékes átláthatóságot, a beszerzéseket a jövőben egy független bizottság ellenőrzi majd. Emlkézetetett arra, hogy ez egy korábbi, a korrupció elleni népszavazás egyik fő követelése volt.

Az ellenzéki pártok, köztük az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egyaránt üdvözölték a katonai költségvetés növelését.