Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: globális gazdasági válság fog kialakulni

Infostart
2022. június 29. 15:02
A madridi csúcson tartózkodó külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon jelentkezett be.

A NATO 3 napos madridi csúcstalálkozójáról jelentkezve Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról, hogy a NATO-ban is úgy látják, az ukrajnai háború el fog húzódni, aminek az a következménye, hogy "emberek ezrei halnak meg teljesen értelmetlenül".

"Tartósan fennmarad a háborús infláció, amelynek következtében globális gazdasági válság alakul ki, és az energiaellátás biztonsága is komolyan sérül a következő időszakban" - tette hozzá.

Szerinte mindent el kell követni, hogy elkerüljük a közvetlen összecsapást a NATO és Oroszország között; "fontos, hogy ezzel a nagy országok vezetői is egyetértenek".

Szijjártó Péter szerint már ideje volt egy stratégiai koncepció megalkotásának, erre ugyanis több mint egy évtizede nem került sor.

"Fontos, hogy ez a koncepció egy 360 fokos védelmet fogalmaz meg", így a keletről és a délről érkező terrorizmus veszélyeivel egyaránt foglalkozik.

"Ez a koncepció szögezi le azt is, hogy a NATO egy védelmi szövetség, amely nukleáris erőforrásokra is épít" - tette hozzá a tárcavezető.

Elfogadnak most egy átfogó támogatási csomagot is Ukrajna számára, ebben "elsősorban képzési, oktatási támogatás fogalmazódik meg", de része a kibervédelem és golyóálló mellények biztosítása is.

"A NATO mint szövetség továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába, ez segít elkerülni a NATO és Oroszország közvetlen konfrontációját" - szögezte le még.

Beszámolt arról is, hogy "Finnország és Svédország meghívást kap a NATO-ba" - ez a folyamat hetek alatt a végére is ér.

Végezetül arról szólt, hogy Magyarország GDP-arányban 2 százalékot költ 2023-ra a honvédelmi kiadásokra, ezzel egy évvel előre hozza a magyar állam ezt a kötelezettséget.