Nyitókép: Jordan Vonderhaar/Getty Images

Negyven percig volt az iskolában a texasi lövöldöző, mielőtt a rendőrök rárontottak

Infostart
2022. május 26. 09:06
A 19 gyermek és két felnőtt életét kioltó Salvador Ramos a texasi kormányzó szerint arról írt, hogy egy általános iskolába indul lövöldözni.

Nagymamája lelövését is jelezte egy üzenetben, mondta el Greg Abbott kormányzó egy sajtótájékoztatón. A nő arcát érte a lövés, de túlélte azt és értesíteni tudta a rendőrséget is, írja a Reuters.

Ezen túl nem volt konkrét előjele annak, hogy mire készül a 18 éves elkövető, aki nagymamája lelövése után autóba ült, az iskolához hajtott, ahol sikerült bejutnia az iskolarendőröket kikerülve az épületbe.

Így hatolt be az iskolába

A hatóságok szerint ekkor nem dördültek lövések, ugyanakkor a gyanúsított eldobott egy táskányi lőszert és futni kezdett, amikor megpillantotta az iskolarendőrt. A hátsó ajtón lépett be az intézménybe egy AR-15-ös gépfegyverrel, és egy negyedik osztály termébe lépett be, ahol mindenkire rálőtt, akit látott.

Két fegyver volt nála, amelyeket 375 töltény kíséretében az előző napon vásárolt.

A rendőrség közben bekerítette az épületet és megkezdte a gyerekek és a tanárok kimentését, ablakokat törtek be és be is hatoltak az iskolába. A CNN cikke szerint nagyjából

40 percet tölthetett Ramos az épületben:

a lövöldözés után fél órán át tartott a patthelyzet közte és a megérkező rendfenntartók közt. Elbarikádozta magát az iskolában, miközben a diákok evakuációja zajlott, majd a rendőrök betörtek a tanterembe és ott agyonlőtték.

A texasi lövöldözéshez fogható rég nem történt

A halálos áldozatok mellett 17 sérültje van a mészárlásnak, mely az elmúlt évtized legvéresebb iskolai lövöldözése – ők a tantermi támadás túlélői. Egyikük sérülései sem életveszélyesek. Az általános iskola zárva van, a részvétüket nyilvánító emberek által oda vitt virágokat és plüssállatokat rendőrök viszik az épület mellett kialakított ad hoc emlékhelyhez.

Ramos a támadással kapcsolatos közléseit a kormányzó szerint a Facebook rendszerében írta meg, a Meta szerint ezek üzenetek formájában születtek meg, melyeket csak a lövöldözés után fedeztek fel. A Meta nem beszélt arról, hogy az Instagramon vagy a Facebookon küldte el ezeket a támadó.

A CNN úgy tudja, egy frankfurti 15 éves lánnyal beszélgetett, neki írta meg, hogy nagymamája az egyik amerikai telefontársasággal beszél az ő előfizetéséről, ami zavarja. Később megírta neki, hogy hamarosan elindul lövöldözni egy iskolába, majd azt is, hogy rálőtt nagymamájára. A lány szerint május eleje óta váltottak üzeneteket,

Ramos terve az volt, hogy meglátogatja őt Európában.

A lány szerint napi szinte beszélgettek a FaceTime-on Ramosszal és gyakorta játszottak együtt videojátékokat is. A fiú érdeklődött arról, milyen a lány élete Frankfurtban, elégedettnek tűnt és boldognak.

Nem volt büntetett előéletű

Egyelőre keveset tudni biztosan arról, milyen indítékból követte el Ramos tettét: a támadó édesanyja szerint csendes típus volt, aki magának tartotta meg a dolgait, nem volt sok barátja. Korábban nem büntették semmiért, és mentális betegsége sem volt.

Az eset ismételt vitát indít az amerikai fegyvertartás esetleges szigorításáról. Az iskolai lövöldözések olyannyira gyakorivá váltak, hogy szinte minden nap elsütnek egy fegyvert iskolai területen az USA-ban. Az eset napján Steve Kerr, az NBA-ben szereplő Golden State Warriors vezetőedzője sajtótájékoztatóján fakadt ki szenvedélyesen és láthatóan zaklatottan azzal kapcsolatosan, hogy a lövöldözések egymást követik, miközben semmi sem történik – ahogyan fogalmazott,

50 washingtoni szenátor tartja túszként az amerikaiakat, két éve nem hajlandók a fegyvervásárlást megelőző általános háttérellenőrzés témájával foglalkozni, miközben az amerikaiak 90 százaléka támogatná ezt.

Ehelyett azonban semmi sem történik, csak részvétnyilvánítások és gyászszünetek követik egymást újra meg újra.

Novák Katalin államfő levélben fejezte ki Joe Biden amerikai elnöknek együttérzését a tragédia miatt.

„Mély fájdalommal értesültem a texasi Robb Általános Iskolában történt iskolai lövöldözésről, amelyben tegnap 19 gyermek és két felnőtt vesztette életét – írja Facebook-posztjában a köztársasági elnök. – A mai napon részvétemet fejeztem ki Joe Biden amerikai elnöknek és az áldozatok gyászoló családtagjainak. A magyar emberek együtt gyászolnak Amerikával.”