Nyitókép: Nathan Laine/Bloomberg/Getty Images

Francia elnökválasztás - Csak az kérdés, Emmanuel Macron mellett ki rúg labdába

Infostart / InfoRádió - Kántor Viola
2022. április 7. 11:05
Szűcs Anita az InfoRádióban azt latolgatta, ki juthat be a vasárnapi első fordulóból a két héttel későbbi másodikba, illetve milyen témákat visznek az aspiránsok.

Vasárnap tartják Franciaországban az elnökválasztás első fordulóját. A felmérések szerint a hivatalban lévő Emmanuel Macronnak és Marine Le Pennek van továbbra is esélye továbbjutni az április 24-i második fordulóba.

Szűcs Anita, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének oktatója az InfoRádióban úgy vélekedett, összetett, érdekes kampány hajrájában vagyunk.

"A közvélemény-kutatók szerint alacsony részvétel várható, ami kiszámíthatatlanná tesz mindent, amit mérnek" - mondta, ám ehhez hozzá tartozik, hogy a francia részvétel egy hasonló választáson 80 százalék körül mozog általában, most a szavazók bő egyharmada maradhat távol, például a társadalom erős polarizálódása, illetve Macron elnök mint "legkisebb rossz választás" miatt.

Hozzátette,

a fiatalok között mérnek extra magas távolmaradást,

a 35 év alattiak negyede biztosan érdektelen.

A támogatottságokról szólva elmondta, Emmanuel Macron elnöké "nagyon magas", 27 százalék körüli, míg fő ellenlábasa, a jobboldali Marine Le Pen 24 százalék körül áll a közvélemény-kutatóknál.

A választási rendszerből adódóan a második fordulóban azok a jelöltek vesznek részt, akik szavazati aránya kiteszi az 50 százalék plusz egy szavazatot, ez általában két ember szokott lenni, "kérdés, Macron mellett ki lesz a másik két hét múlva" - jegyezte meg Szűcs Anita.

Akik "döntőzhetnek" a második fordulóban Macron mellett, a szakértő szerint két szélsőséges jelölt:

  • Marine Le Pen (Nemzeti Tömörülés) - "Saját táborán belül nagyon erős, következetes, jó kampányt vitt végig."
  • Jean-Luc Mélenchon (Elégedetlen Franciaország) - "Ő tudta leginkább megszólítani azokat a fiatalokat, akik a nagy bizonytalan tömeget képzik."

A kampány fő téma az ukrajnai háborúig a bevándorlás és a közrend volt, február 24. után az ukrán válság lett, ezt pedig a megélhetési válság váltotta fel, de a bevándorlás témája elé beelőzött még a környezetvédelem is, amely a szélsőbaloldali jelölt "erős témája".


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Franciaország választ - Szűcs Anita
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást