Nyitókép: MTI/Nemes János

Kárpátalja menedékhely lett Ukrajnán belül

Infostart / InfoRádió - Ignáth Márk
2022. április 1. 11:44
Simon Rita helyi újságíró az InfoRádióban elmondta, többen házat is vettek a szép tájat látva, illetve albérlettel próbálkoznak. Elismerte, Mariupolba visszamenni "nem lesz hová", de néhány bátrabb kijevi azt gondolja, heteken belül hazamehet.

Mintegy 380 ezer belső menekült érkezett eddig a háború miatt Kárpátaljára. Vannak, akik már házat is vettek, ám van, aki úgy számol, hogy néhány hét múlva már visszatérhet az ukrán fővárosba - mondta az érdeklődésünkre Simon Rita, a Kárpáti Igaz Szó újságírója.

"A belső migránsok kisebb része közintézményekben van elszállásolva, vagyis ezek a menekültállások óvodákban és iskolákban lettek kialakítva. Az intézmények addig zárva tartanak" - mutatott rá.

Kárpátalján a házat vásárlók mellett sokan albérletben próbálják kihúzni napokig, hetekig, hónapokig, ameddig kell, de lehetnek, akik a béke és a szép táj mellett maradva úgy döntenek, itt telepednek le.

A megye Simon Rita szerint "egyre zsúfoltabb".

"Ungvárra is sokan érkeztek, ez a megyeszékhely.

Ellátáshiányról egyelőre nem beszélhetünk, a menekültek szállásolása, ellátása meg van oldva.

Egyes bolti termékek esetében lehet azt tapasztalni, hogy már nem kaphatók vagy készlethiány van, de ez is csak a kisebb boltokra jellemző" - folytatta.

A légi riadóról azt mondta, már hétköznapi dolog, volt olyan nap, hogy négyet is hallottak belőle, legutóbb csütörtök este került rá sor.

"Ezt leszámítva itt valóban nyugalom van, és az emberek igyekeznek visszarázódni a hétköznapokba, nyitva vannak az éttermek és a kávézók is" - tette hozzá.

Kárpátalján az ukrán hírforrásokból tájékozódnak elsősorban, abban reménykednek, hogy minél előbb béke lesz.

Elismerte, Mariupolban nem lesz hová visszamenni az embereknek, de

Kijevben "enyhülni látják a helyzetet".

"Kezd magához térni a főváros, ezt nyilatkozta csütörtökön a miniszterelnök. Vannak egyesek, akik úgy gondolják, ottani lakóhelyükre pár héten belül visszatérhetnek" - mondta Simon Rita.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rengeteg a belső menekült Kárpátalján - Simon Rita
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást