A Politico idézte Andrij Melnyik berlini ukrán nagykövetet, aki diplomatikusan úgy fogalmazott, hogy hazája üdvözli a „szimbolikus gesztust”, de azt nem tartja adekvátnak akkor, amikor országában katonák százezreinek felfegyverzésére volna szüksége. Ezek között – tette hozzá – „a védősisakok kevésbé sürgető tételnek számítanak”.
A német döntést amúgy Christine Lambrecht német védelmi miniszter jelentette be, hangsúlyozva, hogy
az 5000 sisak átengedése az ukrán partnernek világos jelzés (Ukrajna felé) hogy „az önök oldalán vagyunk”.
A miniszter egyúttal azt is kilátásba helyezte, hogy kormánya egy harctéri kórházat is Ukrajna rendelkezésére bocsájt majd.
Vitalij Klicsko, Kijev kevésbé diplomatikusan fogalmazó polgármestere – korábbi bokszvilágbajnok – olyan „rossz vicként” értékelte Lambrecht bejelentését, ami után úgymond „nem talál szavakat”. Klicsko a német Bildnek nyilatkozva méltatlankodva arról beszélt, hogy a német védelmi minisztériumban úgy látszik nem tudatosult, hogy Ukrajna jelenleg állig felfegyverzett orosz katonai erővel néz farkasszemet, amelyik „bármelyik percben Ukrajna megszállására” törekedhet.
„Milyen segítséget fognak ezután küldeni? Párnákat?”
– tette fel a kérdést a főváros polgármestere.
Olaf Scholz, az új német kancellár az elmúlt napokban többször is – legutóbb Emmanuel Macron francia elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén – értésre adta, hogy Németország „történelmi okokból” nem szállít harci fegyvereket konfliktusban álló feleknek. A vonatkozó német elhatározás olyannyira eltökélt, hogy Berlin egyelőre blokkolja a más EU-országok tulajdonában lévő német fegyverek továbbadását is.
Erről írta azt a brit Financial Times-ban megjelent elemzésében Edward Luce, neves publicista és politikai szakértő, hogy úgymond
„az ukrajnai fegyvereladás letiltása még jobban aláássa a (nyugati) blokk egységét”.
Szerinte miközben az Egyesült Államok erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy egységbe kovácsolja ukrán-ügyben nyugati szövetségeseit, ennek útjában az egyik fő akadályt ma Németország jelenti.
Elemzők egyébként az utóbbira utaló példaként idézték fel, hogy amikor a héten az említett Macron-Scholz közös sajtóértekezleten újságírók azt kérdezték, vajon Franciaország és Németország kész lesz-e a keleti NATO-tagokat katonai erővel támogatni egy esetleges orosz–ukrán háború kirobbanásakor, a francia elnök azonnal úgy fogalmazott, hogy „senkinek ne legyenek kétségei a NATO egységét illetően”, Scholz viszont kitérően az EBESZ-re és párbeszéd megőrzésének fontosságára terelte a szót.
Említett elemzésében Edward Luce mindezt oda vezette vissza, hogy „Németország továbbra is vonakodik megsérteni fő gázellátóját”, Oroszországot. Szerinte a mai helyzetben – különös tekintettel a hirtelen keményre forduló télre is –
a nagy arányú német gázfüggőség egyértelműen „fegyvert adott Putyin kezébe”.
A kialakult helyzetet amúgy szakértők közül többen is Scholz elődjének, Angela Merkel korábbi kancellárnak azon döntésére vezetik vissza, hogy Németország bezárja atomerőműveit – amelyek híján viszont, a megújulók felfutásáig a német energiaellátás jelentős részt a mindenkori gázbehozataltól függ. Luce ezt annyiban árnyalta, hogy emlékeztet: Merkel – a 2011-es fukusimai atomerőmű-szerencsétlenségre válaszul – csupán felgyorsította azt a folyamatot, amit már az ő előde, Gerhard Schröder kancellár elindított, az akkor még nagyon is friss élménynek számító csernobili katasztrófa németországi utóhatásaként.
Bármi és bárki is idézte elő a mostanra kialakult helyzetet, azt mindenki elismeri, hogy Németországnak energiára van szüksége, és ha ennek elérhetősége kérdésessé válhat Oroszországból, akkor alternatívát kell találni – mutatnak rá elemzők, akik szerint nem véletlen az amerikai kormány aktivitása az európai folyékonygáz-eladások felgyorsítására. Ennek lehetséges volumene és kivitelezhetőségi ideje azonban egyelőre még több mint kérdéses.
Cserébe a brüsszeli Politico szerint a bajor Süddeutsche Zeitung legutóbb már
azt vetette Scholz szemére, hogy „tétlensége jobban aláássa a transzatlanti kapcsolatokat, mint Donald Trump bármely egykori lépése”.
„Amikor az amerikai elnök többet tesz egy európai háború megelőzéséért, mint a német kancellár, akkor valami nem stimmel a német külpolitikával” – vélte ennek kapcsán értékelésében a német lap.