Nyitókép: Attila Husejnow/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Törölte a Facebook a lengyel oltásellenes szélsőjobbos párt oldalát

Infostart
2022. január 6. 13:50
Az amerikai cég korábban többször is figyelmeztette az oldal adminisztrátorait.

„Hiszünk abban, hogy hangot kell adni az embereknek, ugyanakkor azt is fontosnak tartjuk, hogy a Facebook biztonságos legyen a felhasználóknak” – nyilatkozta az amerikai cég szóvivője annak kapcsán, hogy törölték a lengyel Konfederacja oldalát. A nacionalista párt az utóbbi hónapokban az oltásellenességgel nyerészkedett – írja a 444.hu. Követőik száma elérte a 670 ezret, ezzel az egyik legjelentősebb politikai oldallá nőtték ki magukat.

A Facebook korábban többször is figyelmeztette az oldal adminisztrátorait, hogy a lekapcsolás fenyegeti őket, amiért hamis információkat terjesztenek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, ám úgy tűnik, ezek nem használtak. A párt és szimpatizánsai többször is tartottak oltásellenes tüntetéseket, ahol többek között azzal a szlogennel vonultak fel, hogy „a vakcinák felszabadítanak”, utalva ezzel az auschwitzi koncentrációs tábor hírhedt feliratára.

A Konfederacja most reaktiválta az egyik régi oldalát, amelyen 11 ezer követőjük maradt, és máris a szólásszabadság megsértéséről beszélnek – idézi a magyar híroldal a Politicót.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!