Nyitókép: MTI/EPA/Roman Pilipej

Szakértő: Kína nem támogatna egy esetleges orosz intervenciót fegyveresen

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2021. december 17. 16:43
Salát Gergely sinológus szerint új aktualitások vannak, amelyek miatt a felek a másik érdekeit nem sértő céljukhoz támogatást szereznének.

Közös geopolitikai fellépés a nyugati nyomással szemben – Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője szerint ez a legfontosabb pillére az Oroszország és Kína közötti együttműködésnek. A szakértőt azzal összefüggésben kérdeztük, hogy a két ország vezetői csütörtökön videokonferenciát tartottak mások mellett a legfontosabb külpolitikai törekvésekről.

"Kölcsönösen támogatták egymást a legfontosabb külpolitikai törekvésekben. A két felet az szorítja össze, hogy mindketten az Egyesült Államoknak és szövetségi rendszereinek riválisai, ellenfelei, illetve annak vannak kikiáltva.

Ellenségem ellensége a barátom alapon

az elmúlt években az oroszok és a kínaiak nagyon szorosra fűzték a kapcsolataikat, és most adódott néhány aktualitás, amellyel kapcsolatban fontosnak tartották a felek megerősíteni a kapcsolataikat" – ecsetelte Salát Gergely.

Mint kifejtette,

  • Oroszország az ukrajnai események miatt biztonsági garanciákat szeretne kapni a nyugattól, hogy a NATO nem veszi fel Ukrajnát, az ország köztes terület marad Oroszország érdekszférájában,
  • Kína pedig a Dél-Kínai-tengeren és a távol-keleten igényli, hogy "Oroszországnak vethesse a hátát".

E két prioritás pedig a két nagyhatalom törekvéseit – mint Salát Gergely megjegyezte – nem keresztezi.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy Kína támogatná-e Oroszországot fegyveresen is, ha arról lenne szó, a szakértő azt mondta: nem.

"Kínának az a külpolitikai doktrínája, hogy nem köt katonai szövetségeket, nincsenek is ilyenjei. Politikai támogatásról van szó. És nem mindegy, hogy ha az orosz exportot nyugati embargó sújtja, akkor Kína átvesz-e orosz termékeket, hajlandó befektetni Oroszországban, enyhítve a szankciók hatásait."

Azt nem tartja kizártnak, hogy

katonai szövetségről a jövőben azért szó lehet,

augusztusban például előfordult, hogy orosz hadgyakorlat volt kínai területen, a történelemben példátlan módon, de ennek jövője nyilvánvalóan függ a nyugati nyomástól. És nem csak a katonai szövetség létezik, hanem például a haditechnikák megosztásai is; a kínai hadsereg nagyrészt orosz-szovjet eszközökkel van felszerelve.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakértő: Kína nem támogatna egy esetleges orosz intervenciót fegyveresen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást