A brüsszeli EU-forgatagtól szándékoltan meglehetősen távolra, a 250 kilométerrel arrébb lévő Luxembourgba telepített Európai Bíróság tagjaitól szokatlan sajtónyilatkozatban fejtette ki gondolatait a testület belga elnöke a működésüket és ítéleteiket újabban érő támadások kapcsán.
Mint fogalmazott, „az Európai Bíróság és az EU-jog elsőbbségét az utóbbi időben több tagállamban is megkérdőjelezték, és nem csupán politikusok, hanem bizonyos esetekben nemzeti alkotmánybíróságok is”. Mindez Lenaerts szerint
kezd igen kritikus helyzetet teremteni, ami „a jelenlegi formájában ismert európai projekt fennmaradását veszélyezteti”.
A Politico ennek kapcsán emlékeztetett, hogy tavaly a karlsruhei német alkotmánybíróság, idén októberben a lengyel testület állapított meg általuk vélelmezett illetéktelenséget a luxembourgi bíróság ítéletében. A német bírósági vélemény idővel okafogyottá vált, a lengyel alkotmánybíróság viszont bizonyos esetekre a lengyel nemzeti jog elsőbbségét is leszögezte.
Ezzel egy időben, ugyancsak októberben, a francia elnökválasztásra készülő jelöltek közül többen is – így Michel Barnier és Valérie Pécresse, mindketten a jobbközép köztársaságiak pártjának politikusai, mi több, az utóbbi időközben a párt formális elnökjelöltje is lett – ugyancsak a nemzeti jog elsődlegességét hangoztatták.
Az Európai Bíróság elnöke szerint ezek az érvelések egyszerűen téves pályán mozognak.
A tényleges kérdés ugyanis az, hogy valamely konkrét területen létezik-e alapszerződésben rögzített közösségi kompetencia, vagy sem.
Ha létezik, akkor ezt jogi formában rögzítették, ami után a luxembourgi taláros testületnek pedig nincs más választása, mint hogy ennek betartása felett őrködik – hangzott a belga bíró gondolatmenete.
Lenaerts szerint valójában az történt, hogy „a tagországok az egymást követő szerződésekben növekvő mennyiségű hatáskört ruháztak az unióra”, aminek kapcsán ugyanakkor ő is elismerte, hogy nem feltétlenül mindig magától értetődő előre felmérni a mindezzel együtt járó újabb kötelezettségvállalások teljes körét.
„Nem kizárható, hogy egyes vezetők nem voltak teljes mértékben tudatában annak, hogy döntésük milyen következményeket vetít még előre”
– jegyezte meg.
Példaként említette, hogy saját pályafutása elején, a kilencvenes években maga is még többnyire csak versenyjogi kérdésekkel foglalkozott. Most viszont olyan dossziék is elé kerülnek, amelyek például azonos nemű személyek házasságával, vagy a muzulmán nők fejkendő-viseletével kapcsolatosak.
Ez azonban nem a bíróság önkényes „túlterjeszkedéséből” fakad – tette hozzá –, hanem abból, hogy mind több kérdés megítélése a közösségi hatáskörbe került problémák kezelése kapcsán merül fel.
Más kérdés, hogy ettől még nem ritka a régebbi tagországok körében helyenként az a kényelmetlen érzés, hogy az unió illetékessége esetenként meghaladja azt, amit a projekt egy korábbi fázisában eredetileg gondoltak – ismerte el a luxembourgi bíróság elnöke.
Lenaerts ugyanakkor éppen mindezek miatt
nem tartja indokoltnak a jóval később – például a 2004-es „keleti bővítés” során – csatlakozott tagországok ilyen jellegű kifakadásait.
Az ő belépésükkor ugyanis ezek az újabb integrációs fokozatok és a velük együtt járó közösségi kompetenciabővülés már létező adottságok voltak, és ennyiből a belga bíró szerint a mostani meglepődés a valós életben történő megjelenésük felett sem indokolt.
Konkrétan a Lengyelországgal fennálló szerződésértelmezési vita kapcsán a Politico szerint Lenaerts érvelése láthatóan Emmaneul Macron francia elnök azon korábbi megjegyzését látszott erősíteni, miszerint a fő gondot Varsó esetében az igazságszolgáltatás függetlenségének kérdése jelenti.
„Nem kétséges, hogy minden tagország szuverén döntése, miként alakítja bíróságai működését. De
van egy pont, amit nem léphetnek át: nem áshatják alá a bírók függetlenségének és pártatlanságának a képét”
a közvélekedésben” – mutatott rá a lengyel-ügy kapcsán Lenaerts.
Meghatározó jelentősége van például, hogy az uniós tagországok megbízzanak a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségébe és pártatlanságába. Az EU kötelékében, az egységes belső piacon együtt élő tagországok és ezek igazságszolgáltatási rendszereik kölcsönösen egymásra támaszkodnak és egymásra hagyatkoznak, de ez csak akkor működik, ha kiindulásként teljes bizalommal vannak egymás iránt – érvelt az EU bíróság elnöke.
„Ez például közvetlenül következik az 1997-es Amszterdami Szerződésből” (hatályos 1999 óta) – mutatott rá egyúttal.
Ezt azonban a 2004-ben, meg utána csatlakozott országok már mind tudhatták előre – tette hozzá a brüsszeli hírportálnak nyilatkozó európai főbíró, aki szerint éppen ezért az utóbbiak részéről a luxembourgi bírósággal szembeni vád ennek állítólagos „befolyás-növeléséről” még kevésbé elfogadható.