Nyitókép: K_E_N/Getty Images

Németország kifogy az oltásból

Infostart
2021. december 15. 17:20
2022 első negyedévére nem sikerült megfelelő mennyiségben rendelni vagy raktározni oltóanyagot, ami aggasztó tény a felépülőben levő negyedik hullámmal egy időben.

Elmondása szerint napok óta dolgozik Karl Lauterbach egészségügyminiszter a helyzet megoldásán, ám egyelőre nem járt sikerrel, miközben az Európát a világjárvány központjává tevő esetszám-megugrás Németországot is komolyan érinti.

Február óta a múlt héten volt a legmagasabb az országban a koronavírus okozta halálesetek napi száma a CNN cikke szerint, pedig a hónap elején komoly korlátozó intézkedéseket vezettek be. Az oltatlanok nem látogathatják a nem létfontosságú üzleteket, de még ezzel együtt is stagnál a beoltottak száma, alig meghaladva a 70 százalékot. Kevesen vesznek fel most első oltást, a beadott vakcinák többsége emlékeztető adag.

Habár az ország vezetése korábban arról beszélt, hogy

fontolóra veszik az oltás kötelezővé tételét a teljes lakosság számára már akár 2022 februárjában,

nem valószínű, hogy a jelenlegi vakcinahiányos állapotok közt ezt a célkitűzést be is tartják, mivel a megvalósítás komoly akadályokba ütközne.

Az átoltottságot esetleg a kisebb gyermekek oltásának megkezdése növelheti: ahogyan Magyarországon, úgy Németországban is kedden startolt az 5-11 év közti korosztály tagjainak immunizálása a Pfizer számukra optimalizált, a felnőttekéhez képest harmadannyi hatóanyaggal készülő vakcinájával.

Kérdéses azonban, hogy hányan fogják kérni az oltást gyermeküknek: világszerte megfigyelhető, hogy a szülőket megosztja a kisgyermekek beoltásának kérdése. Amerikában eddig ötmillióan vették fel a korosztályban a vakcinát.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!