Nyitókép: Andriy Onufriyenko/Getty Images

Drámai helyzet alakul Nagy-Britanniában az omikron miatt

Infostart
2021. december 13. 20:24
Látva a fertőzöttek kilőtt számát, roham indult a harmadik oltásért, össze is omlott a rendszer. Tízen kerültek kórházba Angliában omikronnal, legalább egy ember pedig bele is halt a variáns okozta megbetegedésbe.

A kórházban kezeltek legtöbbje két oltást kapott már, 18-85 év közti személyekről van szó az Egyesült Királyság különböző területeiről. 3137 jelenleg az omikronnal megfertőződöttek hivatalos száma, Londonban már holnap omikronos lesz a koronavírussal diagnosztizált emberek többsége Boris Johsnon miniszterelnök bejelentése szerint.

Nagy-Britanniában már minden olyan 18 év fölötti, aki legalább három hónapja kapta meg második oltását, jogosult emlékeztető adag felvételére a Sky News cikke szerint.

Hétfőn az NHS weboldala többször összeomlott annak következtében, hogy rengetegen akarnak maguknak időpontot foglalni harmadik oltásra.

Ez a variáns egészen más

Sajid Javid egészségügyi miniszter hétfőn arra figyelmeztetett, hogy az omikronos megbetegedésekre vonatkozó adatok eltérnek a korábbi változatokétól.

"Fenomenális ütemben terjed, ilyet még nem láttunk - két-háromnaponta megduplázódik a fertőzések száma"

- mondta Javid hétfőn, hozzátéve, hogy még korai lenne megmondani, az új változat esetei enyhébbek-e.

"Ez azt jelenti, hogy fertőzések hullámával állunk szemben, ismét verseny van a vakcina és a vírus között" - tette hozzá, megismételve Boris Johnson vasárnap esti televíziós beszédében elhangzottakat. A miniszterelnök akkor elmondta - attól tart, hogy két adagnyi oltás felvétele már nem védi meg kellő mértékben az embereket.

Korlátozások léptek életbe

"Senkinek sem lehetnek kétségei: az omikron rengeteg új esetet hoz. A jó hír az, hogy tudósaink biztosak abban, miszerint egy harmadik, emlékeztető adaggal mindannyian emelni tudjuk a védelem szintjét" - fogalmazott.

Hétfőtől arra kérik az ország lakosait, hogy

ha tehetik, otthonról dolgozzanak, tömegrendezvényekre oltási igazolást vagy negatív teszteredményt kérnek,

és a tömegközlekedésben, illetve zárt terekben megkövetelik a maszkviselést.

Johnson bajban van

A korlátozások legutóbbi hulláma éles fordulatot jelent az elmúlt néhány hónaphoz képest, amikor Johnson ellenállt az olyan intézkedések bevezetésének, mint a vakcinaútlevél vagy a kötelező maszkviselés. Pártján belül sincs egyetértés az intézkedésekkel szemben.

Johnson emellett botrányba keveredett annak híre miatt, hogy a Downing Street több személyzeti partit tartott tavaly télen, amikor az Egyesült Királyság többi részén szigorú, a társasági életet tiltó szabályok szerint éltek. A CNN szerint kénytelen volt tagadni, hogy a friss szabályokat azért hozta gyorsan, hogy elterelje a figyelmet politikai gondjairól.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!