Nyitókép: MTI/EPA/M Szádik

Az afgán lányok több mint három hónapja nem járhatnak középiskolába

Infostart
2021. december 9. 20:22
A tálibok azt ígérték, amint lehet, visszaülhetnek az iskolapadba, helyzetük azonban nem változott szeptember óta.

A június óta fizetés nélkül élő afgán tanárok szerint a lányok életminőségére is nagy hatása van annak, hogy nem tanulhatnak gyakorlatilag azóta, hogy a tálibok átvették a hatalmat Afganisztán felett. A BBC cikkében különböző tartományokban élő lányok szólalnak meg: egyikük a halálbüntetéshez hasonlítja azt, hogy otthon kell ülnie, másikuk azt mondja, csak a házimunka marad neki, mintha megfagyott volna körülötte az idő.

Egy tanár a helyzetet hibáztatja azért, hogy három tanítványát is gyermekházasságba kényszerítették az elmúlt hónapokban. Egy kabuli osztályfőnök WhatsAppon tartja a kapcsolatot diákjaival, a helyzetről a következőt írta a BBC újságíróinak:

"A diákok nagyon idegesek, szenvednek a helyzettől. Próbálom tartani bennük a lelket, de nehéz, mivel annyi szomorúságnak és csalódásnak vannak kitéve."

A lányok az általános iskolákba visszatérhettek, de sok tanító számol be arról, hogy egyre kisebb számban vannak jelen az órákon. A növekvő szegénység és a rossz közbiztonság hatására sok család nem küldi be szívesen lányát már általánosba sem.

Az utcán félemlítik meg az iskolásokat

A tálibok hivatalosan sokáig nem ismerték el, hogy a középiskolák látogatásától eltiltották a lányokat, mígnem Abdul Hakim Hemat oktatásügyi miniszterhelyettes meg nem erősítette, hogy addig, amíg a jövő évben életbe nem lép egy új közoktatási szabályozás, a középiskolás lányoknak otthon kell maradniuk.

Ennek ellenére egyes, csak lányokat oktató középiskolák megnyithattak a helyi hatóságokkal való egyeztetések után. Balkh provincia Mazar-i-Sharif városában egy osztályfőnök szerint minden teljesen a megszokottak szerint halad, a lányok bejárnak középiskolába. Egy, ebben az iskolában tanuló lány szerint ugyanakkor az iskolába igyekvő lányokhoz az utcán időről időre tálibok csatlakoznak, arra figyelmeztetve őket, hogy hajukat és szájukat mindig megfelelő módon takarják el. Ennek hatására osztálytársainak harmada inkább otthon maradt.

"A kezünkben van az életünk, ha kilépünk otthonaink kapuján. Az emberek nem mosolyognak. A helyzet nem nyugodt, mindenki reszket a félelemtől"

- mondta.

Három különböző osztályfőnök is arról számolt be, hogy a helyi hatóságokkal való egyeztetés utáni újranyitást követő napon tálibok jelentek meg az iskolában és magyarázat nélkül újra bezárták azt. A lányok nap mint nap az iskola kapujában érdeklődnek arról, mikor térhetnek vissza.

Reménytelen a helyzetük

Lajla, aki szülésznő vagy orvos szeretne lenni, azt mondja, iskolai felszerelését tisztán és rendben tartja a szobájában, nem engedi, hogy bárki hozzányúljon ahhoz, miközben ő várja a pillanatot, amikor újra használatba veheti könyveit.

"Amikor látom, hogy a ruháim, a könyveim, a sálam és a cipőm, amelyek mind újak, csak úgy állnak a szekrényben, anélkül, hogy használnám őket, nagyon feldúlt leszek. Soha nem akartam otthon ülni" - mondja.

Mina sebész szeretne lenni, de

kétli, hogy továbbtanulhat.

Emlékszik arra, hogy az iskolai játszótéren sorakozott és nevetgélt a barátaival, majd a himnuszt énekelték, mielőtt órára mentek.

"Amikor ezekre a pillanatokra gondolok, kétségbeesettnek és reménytelennek érzem magam a jövőnket illetően" - mondja.

A gyermekházasság a kisebb baj

Hemat szerint a jelenlegi helyzet csak átmeneti, amíg a kormány biztosítja a lányok számára biztonságos környezetet az iskolába járáshoz.

Hangsúlyozta, hogy a lányok és fiúk osztályait el kell különíteni, ami ugyanakkor már Afganisztán-szerte bevett gyakorlat.

A lányok 1996-2011, a tálibok előző uralma alatt nem tanulhattak. Az iskolabezárások három hónapja már sok lány életére gyakorolt drasztikus hatást: egy tanár beszámolt arról, hogy három 15 év alatti diákját adták férjhez, mert a családokat zavarta, hogy csak ülnek otthon és nem tesznek semmit. AZ UNICEF-et is aggasztja a gyermekházasságok megugrása, de egy másik tanár szerint nem ez lesz az iskolából kimaradt lányok legfőbb gondja.

"A legtöbben éhen fognak halni. Nincs pénzük élelemre és nem tudják fűteni otthonaikat. El sem tudja képzelni azt a fokú szegénységet, amelyben élnek" - fogalmazott.