Nyitókép: MTI/AP/Lisa Leutner

Szakértő: nehéz feladat vár az eddig makulátlan új kancellárra

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2021. december 6. 16:23
Karl Nehammer eddigi belügyminiszter vezetésével hétfőn megalakult az új osztrák kormány. Az új kancellár legfontosabb feladata a stabilitás megteremtése lesz – hangsúlyozta Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója.

Beiktatták hivatalába hétfőn Karl Nehammer új osztrák kancellárt Alexander Schallenberg múlt heti lemondását követően. Az eddigi belügyminiszter Nehammert múlt pénteken választotta elnökévé az Ausztriában kormányzó konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP), miután Sebastian Kurz volt pártelnök, korábbi kancellár bejelentette, hogy teljesen visszavonul a politikától. Nem sokkal később Kurz utóda a kancellári poszton, Alexander Schallenberg is bejelentette lemondását. Schallenberg visszatér régi munkakörébe, a külügyminiszteri posztra.

A 49 éves Nehammer 2017 óta az ötödik kancellár Ausztriában. Az új kormányfő kinevezése kormányátalakítással is járt: Magnus Brunner lett a pénzügyminiszter, Martin Polaschek az új oktatási miniszter, Gerhard Karner pedig a belügyminiszter.

"Karl Nehammer nem túl karizmatikus politikusként volt ismert, pozitívumként azonban elmondható, hogy nem hibázott még nagyot, ami a politikában nagyon fontos" – mondta a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója. Miniszterségét megelőzően a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) főtitkára is volt, tehát a párton belül jó beágyazottsága van, és jelentős támogatottsággal bír a tradicionálisan erős tartományi vezetők körében, ami most pozitívra fordulhat – tette hozzá Bauer Bence.

Kancellárként azzal a feladattal kell megbirkóznia, hogy a „türkizkék” Néppártot tovább vigye, és valamilyen módon integrálja a tradicionális, úgynevezett „fekete” vonalat is. Mindez a kabinetlistában is visszaköszön, négy új minisztert neveznek ki: új értelemszerűen a belügyminiszter, emellett visszatér Alexander Schallenberg a külügyi pozícióra, de új pénzügyminiszter és oktatásügyi miniszter is lesz, vagyis erős regionális beágyazottsággal rendelkező politikusok jutnak pozícióhoz – magyarázta a szakértő.

Bauer Bence szerint többen már Olaszországhoz hasonlítják Ausztriát, annyi kormányváltás volt, hiszen Karl Nehammer hat év alatt – Werner Faymann, Christian Kern, Sebastian Kurz, Brigitte Bierlein és Alexander Schallenberg után – a hatodik osztrák kancellár. A Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója emlékeztetett, a 2024 szeptemberéig tartó ciklusban az ÖVP koalíciós társa, a Zöldek már támogatásukról biztosították Nehammert, amivel megvan a parlamenti többség, így stabilitásra lehet számtani. Nagy kérdés, hogy a kancellárnak sikerül-e stabilizálnia a saját pártját, amit 20-24 százalékon mérnek a 2019-es 37 százalékos eredményéhez képest. Előre hozott választások pedig akkor lehetnek, ha erre lesz parlamenti többség, ami momentán nem látszik – tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakértő: nehéz feladat vár az eddig makulátlan új kancellárra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást