Nyitókép: MTI/Bús Csaba

Egyes afrikai országokban felhasználatlanul dobják ki az oltásokat

Infostart
2021. május 9. 15:10
A legtöbb afrikai államban egyelőre azért harcolnak, hogy vakcinához juthassanak, mégis vannak olyan országok is, amelyekben felhasználás nélkül jár le az oltások szavatossága.

Malawiban 16 400 dózisnyi AstraZeneca vakcina áll felhasználatlanul, míg Dél-Szudánban 59 ezer adagnyi: az oltások már mind jóval túl vannak lejárati idejükön, ami április 13-án volt. Mindkét ország a védőoltások megsemmisítése mellett döntött annak ellenére, hogy a WHO azt kérte tőlük, tárolják azokat addig, míg ki nem derítik, lehet-e velük valamit kezdeni a szavatossági idő lejárta után. A vakcinákat mindkét állam adományként kapta az Afrikai Uniótól, írja a BBC.

A Kongói Demokratikus Köztársaság nagyságrendekkel nagyobb adagnyi vakcinán ül: az 1,7 millió adag AstraZeneca-oltást a COVAX szállította hozzájuk,

április végéig azonban mindössze ezer adagnyit tudtak abból felhasználni,

most pedig azt mondják, nem is tudják eloltani a megmaradt mennyiséget. Ez a vakcinamennyiség június 24-éig szavatos. Togo és Ghána kaphatja meg ennek nagy részét.

Az AstraZeneca oltása normál hűtés mellett fél évig használható fel: a Dél-afrikai Köztársaságban nagyon sok maradt meg azt követően, hogy kiderült, a védőoltás hatékonysága igen alacsony az országban felfedezett variánssal szemben. Március végén nagy mennyiséget adtak el az Afrikai Uniónak a náluk tárolt oltásból, melyet más afrikai országok kaptak meg, de közülük több állítja azt, hogy nem tudtak a nagyon közeli lejárati időről. Nigéria szomszédainak, Togónak és Ghánának adta az így kapott oltásadag egy részét arra hivatkozva, hogy képtelenek lennének időben beadni mindet. Togo és Gambia tudta csak időben felhasználni a vakcinát, míg a többi ország esetében nincsenek információk arról, hogyan tudtak gazdálkodni a hozzájuk került mennyiséggel.

Afrikában általános probléma, hogy ha oltás érkezik, nem tudnak felkészülni annak beadására.

Ennek részben pénzügyi okai vannak: védőfelszerelést és eszközöket kell beszerezni, valamint meg kell fizetni az oltást beadó egészségügyi dolgozókat is.

John Nkengasong, az afrikai járványügyi központok vezetője szerint a kontinens tudja, hogy kell oltani, de azt, hogy teljes lakosságát hogyan kellene beoltania, még nem sikerült kidolgoznia. A Kongói Demokratikus Köztársaságban mindezen túl probléma a rosszul szervezett, szegényes tömegközlekedés is.

Szakértők és politikusok a vakcinákkal kapcsolatos ellenérzéseket is a kontinens átoltását lassító tényezőként említik, de ezt a faktort nehéz számszerűsíteni. Tény ugyanakkor, hogy valamilyen mértékű oltásszkepticizmus jelen van Afrikában is, amin csak rontottak az AstraZeneca oltásának vérrögösödést okozó ritka mellékhatásával kapcsolatos híradások. Az afrikai járványügyi központok megbízásából 15 országban a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatos attitűdökről készült tanulmány szerint az emberek jelentős része aggódik a vakcina biztonságossága miatt. Átlagosan a megkérdezettek 20 százaléka mondta azt, hogy nem venné fel emiatt a vakcinát - az arány az etiópiai, nigeri és tunéziai 10 százalék alatti értéktől a Kongói Demokratikus Köztársaságban tapasztalható 41 százalékig terjedt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!