Nyitókép: MTI/EPA/Andrej Cukic

Oltáshamisító bűnbanda fejét tartóztatták le

Infostart
2021. február 16. 20:22
Ásványvizet és sóoldatot tartalmaztak a fiolák, amelyeket egy kínai csoport tagjai árultak: 58 ezer adagot készítettek el a mit sem érő álvakcinából.

Több millió dollár értékben követett el csalást csapatával az a Kongként megnevezett kínai férfi, aki miután hosszasan tanulmányozta, milyen csomagolásban is kerülnek forgalomba a koronavírus elleni valódi oltások, több tízezer adagot készített sóoldat és ásványvíz felhasználásával, írja a BBC.

A természetesen teljesen hatástalan álvakcinát tengerentúlra csempészték az országból, de nem tudni, végül hol kötött ki. Hetven társával együtt tartóztatták le a férfit, aki

augusztus óta átszámítva mintegy 818 millió forintos profitot termelt csaló vállalkozásával.

A csapat azt állította, valós oltást árul, amelyet a gyártók belső csatornáin keresztül vett meg.

600 adag ezekből Hongkongba került, de kórházakba is juttattak a sós vízből, ahol ráadásul jelentősen megemelt áron adtak túl azon.

A bűnbandának voltak olyan tagjai is, akik orvosnak adták ki magukat és az embereket saját otthonaikban vagy autójukban oltották be.

Kínában jelenleg sok más országhoz hasonlóan nem ott tart az oltási program, ahol látni szeretnék: a holdújévig eredetileg 100 millió embert szerettek volna beoltani, de mindössze 40 millióig sikerült jutniuk. A szigorú lezárások és a helyi kitörések azonnali felszámolása által ugyanakkor sikerült kontroll alatt tartaniuk a járványt.

Nem csak az oltásokat hamisítják: az Egyesült Államokból folyamatosan arról érkeznek a hírek, hogy N95-ösként megjelölt, ám hamisított maszkok garmadáit tartóztatják fel a vámosok az ország határán. Nem mindig sikerül ugyanakkor lefülelniük az ilyen szállítmányokat –

kórházakba is került több millió nem megfelelő minőségű védőeszköz is

az utóbbi hetekben a híradások szerint.

Az FDA, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet arra figyelmeztet, hogy oltás és maszk mellett hamis koronavírus-teszteket és gyógyszereket is próbálnak értékesíteni a bűnözők. Az Egyesült Államokban már elérhető olyan teszt, amelyet otthonában végezhet el az, aki úgy véli, esetleg megfertőződhetett koronavírussal, ezeket azonban csak az engedéllyel rendelkező viszonteladóktól lehet megvásárolni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!