Nyitókép: MTI/AP/Andrew Medichini

Szakértő: óriási kompromisszumok tartják össze az új olasz kormányt

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2021. február 15. 18:32
Már a Draghi-kormány szombati eskütételének napján kirobbant az első belső konfliktus.

Hétvégén letette a hivatali esküt a Mario Draghi vezette új olasz kormány. A kabinetben szakértők és összesen hat párt, jobb- és baloldali erők politikusai is helyet kaptak. Vásárhelyi Árpád, Olaszország-szakértő szerint nagy kérdés, hogy a kabinet tagjai együtt tudnak-e működni.

Az ELTE Állam és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézetének óraadója jelezte, az új kormány összeállítása sorozatos kompromisszumok eredménye. 23 miniszter került a kabinetbe, ebből

nyolc szakértői miniszter van, 15 pártpolitikus.

Ráadásul nem a pártok támogatottságának arányában osztották ki a miniszteri posztokat. Például a balközép Demokrata Párt három miniszteri helyet szerzett a korábbi kettővel szemben, míg a Silvio Berlusconi vezette Forza Italia szintén hármat, miközben a két párt támogatottsága jelentősen eltér.

"Mario Draghinak a kompromisszumokat fenn kell tartania ahhoz, hogy a választásokig hátralévő két évben kormányozni tudjon. A számottevő pártok közül csak az Olaszország Testvérei került ellenzékbe, az összes többi támogatja a kormányt, sőt a tagjává is vált" – mondta a szakértő, és emlékeztetett, a viták már elindultak a pártok között. Szombaton, a kormány eskütétele utáni órákban máris kritizált két minisztert a Liga vezetője, Matteo Salvini. Az egyik az új belügyminiszter, a másik az egészségügyi, mert a pártvezető úgy látja, hogy a Covid következményeit nem kezeli megfelelően a kormány.

"Nem lesz egyszerű helyzete Draghinak a következő hónapokban"

– mondta Vásárhelyi Árpád, és folyamatosan benne lesz a levegőben a kormányválság, ami nem szokatlan, hiszen Olaszországban nem kell konstruktív bizalmatlansági indítvány, azaz elég leszavazni a kormányt, nem kell azonnal jelöltet állítani a helyére.

A szakértő szerint most két fontos kérdés van Olaszországban:

  • a gazdaság hogyan tudja összeszedni magát a pandémia után,
  • hogyan használják fel azt a 209 milliárd euró, amelyet az uniós újjáépítési alapból kap az ország.

"Nem véletlen, hogy jobb és jobbközép pártok is részt akarnak venni abban a kormányban, amely ilyen példátlan összegű pénzt oszt el a következő hónapokban. Ez teljesen új helyzet elé állítja a politikai pártokat is Olaszországban" – mondta Vásárhelyi Árpád.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Óriási kompromisszumok tartják össze az új olasz kormányt – Vásárhelyi Árpád
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást