Nyitókép: MTI/AP/Alberto Pezzali

Új brit variáns aggasztja a tudósokat

Infostart
2021. február 10. 15:00
A korábban brit variánsként elnevezett, Kentben feltűnt mutáció után most itt egy bristoli törzs: 21 betegnél mutatták ki a kenti változatból tovább mutálódott vírust.

Bristol mellett Manchesterben is találtak eseteket, amelyekben a bristoliból tovább mutálódott törzs fertőzött, ezzel azonban még nincsen vége a rossz híreknek: Liverpoolban is megjelent egy új variáns. A brit új és feltörekvőben levő légúti vírusokkal kapcsolatos tanácsadó csoport aggályosnak bélyegezte a bristoli variánst, írja a Sky News. Attól tartanak, hogy a törzs nemcsak hogy fertőzőbb az eddigieknél, de képes majd a vakcinák hatását is semlegesíteni. A liverpooli variánst egyelőre vizsgálják, hogy kiderüljön, adhat-e okot aggodalomra.

A két vadonatúj variáns eddig összesen 76 megbetegedést okozott együttesen.

A variánsokkal kapcsolatosan felmerült aggodalmak ellenére a csoport fontosnak találja kiemelni azt, hogy az oltások mostani tudásunk szerint még mindig

megvédik az immunizáltakat a súlyos megbetegedés kialakulásától,

de az aggodalmat okoz, hogy az E484K névre keresztelt mutáció talán csökkentheti az oltásnak a fertőzés terjedésével szemben kifejtett hatékonyságát.

A bristoli variánsban végbement változás hatására az eredeti kenti törzs alakja megváltozott, aminek következtében a szervezet nehezebben ismeri fel a koronavírust és így nehezebben is tudja semlegesíteni azt – még akkor is, ha ezt már az oltás megtanította számára.

Az eredeti kenti törzséhez hasonló a bristoli verzió fertőzősége is, azt azonban még nem tudni, hogy a bekövetkezett változások pontosan hogyan hatnak majd az oltással szembeni esetleges ellenállóságra. Az adatok ugyanakkor jelenleg még nagyon frissek és vázlatosak a tovább mutálódott kenti törzsről, így messzemenő következtetéseket nem lehet levonni azokból.

Nem csak Nagy-Britanniában jelent meg új variáns: Brazíliában is megjelent egy friss mutáció, melynek jelentőségét szintén vizsgálják.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!