Nyitókép: AstraZeneca PLC

Parkolópályára tették az AstraZeneca oltását Dél-Afrikában

Infostart / MTI
2021. február 8. 06:37
A Dél-afrikai Köztársaság vasárnap bejelentette, hogy átmenetileg elhalasztja oltási kampányát a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinával, mert egy tanulmány szerint a védőoltás hatékonysága "korlátozott" a koronavírus dél-afrikai változatával szemben.

A terv szerint a tömeges immunizálás pár nap múlva kezdődött volna egymillió adag vakcinával.

A johannesburgi Witwatersrandi Egyetem által készített tanulmányban az áll, hogy a brit oltás csak korlátozott védelmet nyújt a dél-afrikai vírusváltozat ellen fiatal felnőtteknél.

Zweli Mkhize dél-afrikai egészségügyi miniszter átmeneti problémának nevezte a halasztást. Hozzátette, hogy a világjárványt kiváltó eredeti vírusvariánssal szemben ugyanakkor jó hatékonyságú a brit vakcina.

A Dél-afrikai Köztársaságban azonban az újabb fertőzéseknek már a 90 százalékát a helyi vírusváltozat okozza.

Az országban az AstraZeneca vakcinájának kezdeti tesztelését kétezer alanyon végezték, az átlagéletkor 31 év volt, a csoport fele placebót kapott. Az eredmények szerint a védőoltás csak 22 százalékban hatékony a betegség mérsékelt formáival szemben. A súlyos megbetegedésekkel kapcsolatos hatékonyságára még nem állnak rendelkezésre adatok.

Az Oxfordi Egyetem kutatásvezetője, Sarah Gilbert vasárnap azt mondta, hogy nagy valószínűséggel őszre elkészülnek vakcinájuk módosított változatával, amely a koronavírus dél-afrikai variánsától is hatékonyan véd.

Az oltásokért folyó világversenyben a Dél-afrikai Köztársaság - amely Afrika leginkább érintett országa 1,5 millió fertőzöttel és 46 ezer halálesettel - hétfőn kapta meg az első, 1 millió adagos vakcinaszállítmányt. További 500 ezer érkezését februárra várják. Zweli Mkhize közölte, hogy a 1,5 millió adag AstraZeneca/Oxford oltást mindaddig megőrzik, amíg a tudósok nem adnak világos útmutatást a készítmények felhasználásához.

A már megérkezett 1 millió vakcina szavatossága áprilisban lejár.

"A következő négy hétben lesz Johnson & Johnson és Pfizer oltásunk is, és tárgyalunk más gyógyszergyárakkal, így az amerikai Modernával, valamint a Szputnyik V orosz oltás gyártójával" - mondta a miniszter.

Korábban a dél-afrikai egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy 20 millió adag Pfizer-BioNTech vakcinát kötött le.

Dél-Afrika a lakosságának legalább 67 százalékát be szeretné oltani az év végéig, ez 40 millió embert jelent.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!